2023.08.28. 12:32
Nem érdemtelenül nyert az éllovasnál a Kozármisleny

Fotó: Laufer László
A HR-Rent Kozármisleny idegenben 2–1-re legyőzte a labdarúgó NB II. 6. fordulója előtt még első Budafokot, s így a Pécset is megelőzve a harmadik helyre száguldott.
– Szakmáról kevésbé tudunk beszélni, mert eléggé megterhelő volt a mérkőzés, bár tudjuk, hogy meleg van és a világ minden táján játszanak ilyen időben – jelentette ki a meccs után Aczél Zoltán, a Kozármisleny vezetőedzője. – Az első félidőben és a másodikban is nagyon sok ki nem kényszerített hibát vétettünk, ennek ellenére nem játszottunk rosszul, talán a nagyobb lehetőségeink nekünk voltak, gondolok itt Molnár Ádin helyzetére. A második félidőt rosszul kezdtük, ekkor fölénybe került a Budafok, többször megvertek bennünket a széleken és Lékai Soma nagy bravúrjára is szükség volt, hogy ne kerüljünk hátrányba. Amikor átváltottunk 5 védőre nekünk is adódott 2-3 100-as helyzetünk, aztán megszereztük a győztes gólt is. Nem érdemtelen a győzelmünk!