Kosárlabda

2023.09.18. 15:40

Levadászta a Panthers az északi sárkányokat

Kvanduk Bence

Forrás: PVSK

Nemzetközi felkészülési tornán vett részt a PVSK-Veolia férfikosárlabda-csapata a bajnok nyitányt megelőzően, s a sikerélmény sem kerülte el most a gárdát.

Az elődöntőben a házigazda Eszék ellen maradt alul a Panthers, így a bronzmérkőzésen próbálhatta a folytatásban levadászni az osztrák Superligában szereplő eisentadti északi sárkányokat. A mérkőzésen a pécsi gárda megtalálta támadásban is a ritmusát, így szépen felőrölte az ellenfelét. Sőt, az utolsó tíz percnek már 15 pontos előnyből vágott neki a Vasút, gyakorlatilag a mérkőzés végkimenetelét eldöntve. Az osztrákok hiába szórták meg magukat a végső felvonásban, ez csak az eredmény kozmetikázására volt elég a részükről.

A Pécsnek ezzel meg volt az első győzelme a véget érő felkészülési időszakban, hiszen a vasárnap már a Cegléd elleni bajnoki nyitányon kell idegenben fellépnie, s megmutatnia, az átalakuló kerettel is esélyes az újabb fináléra, illetve a végső cél, az NB I.-be való visszajutás elérésére.

Nord Dragonz Eisentadt–PVSK-Veolia 76–84 (16–19, 17–21, 16–24, 27–20)
Férfi kosárlabda felkészülési torna, Eszék, bronzmérkőzés. Eisenstadt: Csosics 2, Sebalj 10/6, Hahn 10/3, Bjelanovics 17, Boya 25. Cs.: Kunc 9/9, Pasterk, Knor 3/3, Trukesitz. PVSK: Halász 13, Frank 6, Antóni 14/6, Plézer 3, Horti 9. Cs.: Micsovics 4, Bíró O. 13/3, Mokánszki 14/12, Radó 5/3, Molnár M. 3/3 Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában