Labdarúgás

2024.06.17. 18:24

Újra elhagyja a HR-Rent Kozármislenyt a sikeredző

Kvanduk Bence

Fotó: Földi Imre

Hiába teljesítette magasan felül céljait Aczél Zoltán vezetésével a HR-Rent Kozármisleny egy szezont követően ismét távozik a tréner a csapat éléről. Mint ismert, a szakvezetővel veretlenül jutott fel a harmadosztályból a kék-fehér gárda, de a tréner inkább a III. kerületi TVE kontraktusát fogadta el a rákövetkező évre. Nélküle a Misleny botladozott a másodosztályban, s végül Márton Gábornak kellett megmentenie a kieséstől, osztályozón, az Iváncsa ellen tartották meg a tagságukat. Ezt követően jött vissza Aczél, s parádés idényt rohant vele az együttes végül az NB II. 5. helyén végezve a Nyíregyháza, a Győr, a Vasas és a Szeged mögött, s tette ezt közönségszórakoztató játékkal.

„A 2024/25-ös szezonra már nem Aczél Zoltán készíti fel a HR-Rent Kozármislenyt. A szezon lezárultát követő beszélgetések során kiderült, a klub és a vezetőedző szakmai elképzelései különböznek egymástól, ezért a felek a közös megegyezésű szerződésbontás mellett döntöttek.” – adta ki szűkszavú közleményében az egyesület, hozzátéve június 24-én kezdi a csapat a felkészülést.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában