2024.09.25. 18:41
A PMFC Stadionban lesz a PMFC vendég
Fotó: Löffler Péter
Különös helyzetben találta magát a PMFC, hiszen saját otthonába „látogat” vendégként a hétvégén, hiszen a piros-feketék nevét viselő stadionban vasárnap a PTE-PEAC lesz a pályaválasztó fél 16 órától. Éppen ezért, ezúttal a szurkolók is megtapasztalhatnak egy új szemszöget, hiszen az északi főtribün mellett csak a vendégszektort nyitják meg a találkozóra, azaz ezúttal a Szélsőséges Alternatíva is a megszokotthoz képest a szemközti kapu mögött foglalhat helyet.
A rajongói csoport máris elkezdte felszólítani a többi szurkolót a közösségi felületeken, akár a klub Facebook-oldalán kommentekben, hogy ezúttal senki ne a főtribünre vegyen jegyet, hanem minden, a PMFC sikeréért szorító ember a vendégszektorba váltson jegyet. Persze az ezúttal vendégségbe érkező pécsi gárda drukkereit sem akadályozza meg senki, hogy az északi lelátóról élvezze a találkozót.
Fontos, s erre a piros-fekete együttes is felhívja a figyelmet, hogy mivel ez egy idegenbeli találkozónak számít, így a PMFC-mérkőzésekre váltott bérletek nem érvényesek, belépőt kell váltani az összecsapásra. Jegyvásárlásra a Szigeti út felőli 5-ös és 7-es pénztárban lesz lehetőség már másfél órával a mérkőzés előtt is, azaz 14.30-tól.
Az összecsapás igazi presztizs csatát ígér, még ha egész más célokért is küzd a két egyesület.