2024.09.09. 17:01
A PVSK fiataljai adják a hétvége válogatottjának gerincét
Fotó: Kovacs Liliána
A PVSK adja a gerincét a hétvége válogatottjának az AutóCity Volkswagen Baranya vármegyei I. osztályban, négy játékos is bekerült a pécsiektől. A Villányból és a Mohácsból három-három, a PEAC II.-ból pedig egy spíler vívta ki a helyét a forduló legjobb tizenegyében.
A PVSK védekezése nagyon egyben volt a Komló ellen aratott hazai bravúrgyőzelem során. Winkler Attila kapuja bevehetetlennek bizonyult, ráadásul a mindent eldöntő gólt is egy védő, Eichardt Krisztián szerezte. A középpályán Farkas László remekelt, míg elől Szendelbacher Ervin okozott gondot a vendégeknek.
A Mohács nagyon magabiztos sikerrel hozta a kötelezőt a Nagykozár ellen. Az egész csapat jól muzsikált, de Aszalós András, Müllerlei Szabolcs és Menyhei Gergely kiemelkedően teljesített.
A Villány dolgát ugyan megnehezítette a rivális Harkány, de a címvédő már az első félidőben eldöntötte a 3 pont sorsát. Ehhez nagyban hozzájárult a duplázó Gellén Dávid. Illés Szabolcs a középpályát uralta, Szücs Bálint pedig a védelem oszlopa volt a hétvégén.
A PEAC II. a Siklós otthonában csípett el egy 1 pontot, amihez Horváth Marcell góllal és remek játékkal járult hozzá.
A hétvégi eredmények: PTE-PEAC II–Siklós 2–2, PVSK–Sport36 Komló 1–0, Mohács–Nagykozár 5–0, Gyógyfürdő Harkány–Villány 2–3.
Az élmezőny: 1. Villány 7 pont, 2. Bóly 6 (+3-as gólkülönbség), 3. PVSK 6 (0), 4. Mohács 4 (+5), 5. Alpasssport Siklós 4 (+1).