Kosárlabda

2024.09.14. 22:13

Csirke Ferenc az év edzője!

Kvanduk Bence

Fotó: LASZLO JOSEPOVITS

Köszöntötte a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége a Magyar Kosárlabdázás Napján a 2023/2024-es idény legjobbjait. Az év legjobb férfi edzőjének Csirke Ferencet választották, aki az idény közben vette át az NKA Universitas Pécset, majd az NB I. rájátszásába vezette azt. Végül a hatodik helyen zárt vele.

– Először is: köszönöm az elismerést a szövetségnek! – idézi a klub honlapja a szakvezetőt. – Kevesen vagyunk magyar edzők, biztos, hogy Simándi és Váradi is megérdemelte volna, gratulálok nekik is, Kornél szintén mélyről állt fel és hozta ki a gödörből az Oroszlányt, Csiga pedig kupaezüstöt nyert. A legnagyobb köszönet a Nemzeti Kosárlabda Akadémia vezetőségének jár azért, mert munkát adtak novemberben, és január végén bennem látták a megoldást, amikor új vezetőedző kellett a felnőtt férfi csapathoz. Nagyon jólesett ez a fajta bizalom, amit próbáltam meghálálni. Hatalmas segítséget kaptam a csapattól és Berkics Bence másodedzőtől, a profi hozzáállásuk nélkül nehezen lehettünk volna hatodikak a bajnokságban. Nem hiszem, hogy bármiben is változást hozna a díj, aki ismer, az tudja, hogy mindig maximális erőbedobással próbálom végezni a feladatom, ez így lesz a jövőben is.

Nem csak a trénert díjazták a nap során az akadémia kötelékéből, a legjobb U18-as fiú játékos Mezőfi Márk lett, míg női fronton Rátkai Eszter nyert ebben a korosztályban, s U16-ban Josepovits Kinga.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában