2024.09.07. 20:26
Ezért nagyon megküzdöttek! Győzelemmel kezdett a Bányász
Forrás: Carbonex-Komló
Kemény csatára készült a Carbonex-Komló férfikézilabda-csapata az NB I. első fordulójában, de a kezdést sikerült jobban elkapnia Siófokon, mint a pályaválasztó NEKA-nak. A Bányász már 4–1-re is ment, amikor a hazai gárda ébredezni kezdett, viszont akkor egy ugyanilyen rohanást vitt végig, s kiegyenlített. Sőt, a vezetést is átvette. A szünet előtt néggyel is ment már Sótonyi László együttese, de a komlóiak ebből kettőt faragni tudtak a pihenőre.
A fordulás után folytatódott a férfias csata, de úgy tűnt, Miklerék előnye kitarthat a végéig. Az utolsó öt percre azonban a hazaiak teljesen kifogytak a lőporból, s már nem találtak a kapuba, így Váczi 58. percben lőtt hétméterese nem csak hogy előnyhöz juttatta a Bányászt, de meg is nyerte neki a csatát.
Ugyan nyögvenyelős játékkal szerezte meg ezt a két pontot a Komló, de ez még nagyon sokat érhet a végelszámolásnál.
NEKA–Carbonex-Komló 25–26 (14–12)
Férfi kézilabda NB I., 1. forduló. Siófok, 500 néző.
NEKA: Mikler, Podoba – Temesvári, Pintér 1, Bugyáki 1, Ludmán 1, Kathi 5, Tárnoki 1, Kovács T. 5, Szücs B., Zakor, Molnár R. 7 (3), Tóth L. 3 (1), Gazsó 1. Vezetőedző: Sótonyi László.
Komló: Siavoshi – Varga Sz. 3, Bogdanics 5, Szrnka 1, Osztojics 2, Jerkovics 1, Menyhárt 3. Csere: Merkovszki (k), Ács 3, Rotim 2, Váczi 6 (3), Borsos. Vezetőedző: György László
Hétméteresek: 5/4, ill. 4/3.
Kiállítás: 8, ill. 10 perc.
Piros lap: Szrnka (51.).
György László: – Kiélezett nagy csata volt. Kritikus időszakokban hibáztunk, ezen javítanunk kell. Nagyon örülök a 2 pontnak. Tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz, de sikerült.