2024.09.20. 20:24
Közvetlen riválisát fogadja a PMFC
Fotó: Kovács Liliána
Míg idegenben két győzelem, addig hazai pályán egy iksz és egy vereség a mérlege a PMFC női labdarúgócsapatának az élvonalban. Persze az újonc számára sem a nyitány, se a bomba erős MTK nem volt egyszerű ellenfél a feljutást követően. Most szombaton 14 órától azonban újra itt a lehetőség a piros-feketék számára, hogy megszerezzék első győzelmüket a Stadion utcában. Az ellenfél a közvetlen rivális Viktoria FC lesz, amely ugyanúgy hét pontot gyűjtött, mint a pécsiek, igaz, eggyel kevesebb meccsen tette ezt.
A szombathelyi klub az első fordulóban az Astra HFC-t gyűrte le 1–0-ra – amelynek a pécsiek legutóbb egy négyest lőttek – majd a Soroksár ellen 2–0-s sikert ért el. A legutóbbi fordulóban a Budapest Honvéddal nullázták le egymást.
– Nehéz mérkőzésre számítok a Viktória FC ellen, főleg abból a szempontból, hogy Markó Edina, volt szövetségi kapitány vezette ellenfelünk masszív, szervezett védelmének köszönhetően még nem kapott gólt a szezonban. Bő keret áll rendelkezésére, melyet sok tehetséges labdarúgó alkot, így van kikből merítenie. Nem készülünk másként erre a bajnoki találkozóra sem. A lányok jó mentalitással dolgoznak, az önbizalmuk is a helyén van, amin a múlt hétvégi siker nagyot dobott. Bízom benne, hogy közönségünk támogatásával sikeresek leszünk – nyilatkozta Németh Zsolt, edző a pmfc.hu-nak.