Vízilabda

2024.09.12. 09:00

Sokat erősödtek: egy nyugodtabb szezonra készül a PVSK-Mecsek Füszért

A felkészülés lassan a végéhez ér, jövő szerdán a Vasas ellen kezdi a szezont Pécs OB I.-es vízilabdacsapata. Az elsődleges cél a biztos bennmaradás, de a tavalyinál egy sokkal nyugodtan idényt szeretne futni a PVSK-Mecsek Füszért.

Szabó Dániel

Fotó: Laufer László

Az előző idény nem úgy sikerült, ahogy azt a PVSK-Mecsek Füszért csapata, vezetői és szurkolói szerették volna. A gyenge eredmények miatt a kiesés szélére sodródtak a pécsiek, de végül a playoutban sikerült kiharcolniuk az OB I.-ben való bennmaradást. A szezon során vezetőedzőt is váltott a Vasút, Török Viktortól Zlatko Rakonjac vette át az együttese irányítását, és nyáron is a szerb-magyar kettős állampolgár trénerrel kezdte meg a munkát a csapat.

PVSK, szezon, vízilabda
A nehezebb időkben is PVSK mellett álltak a csapat szurkolói
Fotó: Laufer László

Rakonjac a PVSK augusztus közepén tartott sajtótájékoztatóján beszélt az új igazolásokról is

 – Öt új játékosunk van, ebből kettő légiós. Rogacs Dragoljub balkezes, a jobb oldalon játszik. A Vojvodina nevelése, de megfordult már Nagyváradon is, most 26 éves.  Mihajlo Andrin ’99-es születésű, a bal oldalon játszik, a VK Partizán nevelése, az utóbbi két szezont a Novi Beográdnál töltötte. Mellettük három, 2005-ös magyar fiatal jött. Szűcs Lajos Levente a Vasastól, Kondor Zalán az OSC-től és Cseh Alex a Szolnoktól érkezett. A csapat átlagéletkora 20,6 lesz, ami rettentő fiatal – tette hozzá a vezetőedző. 

A felkészülés lassan véget ér, szerdán rajtol a szezon, amelyet világos célokkal és jó előjelekkel várnak a pécsiek. 

– A sajtótájékoztató óta nem történt változás a keretben – válaszolta kérdésünkre Domenico De Blasio, a PVSK vízilabda-szakosztályának vezetője. – Mindenképpen egy sokkal nyugodtabb idényt szeretnénk, nemcsak magunknak, hanem a szurkolóknak is. Ezért is erősítettük meg a csapatot a nyár folyamán. Az elsődleges és legfontosabb célunk, hogy megőrizzük élvonalbeli tagságunkat, de ha egy jó idényt futunk, akkor akár a nyolcadik-kilencedik hely egyikére is odaérhetünk. A játékosokkal és a szakmai stábbal kötött szerződésekben van egy premizálási rendszer, amelyben azt határoztuk meg, hogy prémium száz százalékát a kilencedik helytől kapják meg – avatott be minket a szakosztályvezető. 

– A felkészülés hetedik hetén is túl vagyunk, és nagyon elégedett vagyok az eddig látottakkal – vette át a szót Zlatko Rakonjac. – Jövő héten szerdán kezdünk itthon a Vasassal. Ha reálisan nézzük, nekünk nem ezt a meccset kell megnyernünk, de főpróbának tökéletes lesz. Felkészítsen minket a Magyar Kupára és az Eger elleni bajnokira. Öten távoztak, öten érkeztek a nyáron, és ha össze kell hasonlítanom a szezonvégi gárdát a jelenlegivel, akkor kijelenthetem, hogy sokkal gyorsabbak, dinamikusabbak vagyunk a vízben. Hozzá kell tennem, hogy nagyon fiatal csapat vagyunk, így a rutin hiánya miatt biztos lesznek hibák, de ezekből tanulunk. Egy modern vízilabdát szeretnénk játszani idén – emelte ki a vezetőedző. 

Vízilabda OB I., 1. forduló: PVSK-Mecsek Füszért–Vasas Plaket, Abay Nemes Oszkár Sportuszoda, 19.00. 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában