Labdarúgás

2024.09.07. 10:16

Rangadóra készül az élvonalban a PMFC

Kvanduk Bence

Fotó: Szőke Lajos/pmfc.hu

Az elmúlt héten idegenben megszerezte első NB I.-es győzelmét a PMFC női labdarúgócsapata, de ezúttal már hazai környezetben is ünnepelne az MTK ellen. A tavalyi harmadik helyezett szombaton 17 órára érkezik a Stadion utcába a pontokért, de Turiék természetesen egyet sem adnának át.
A fővárosi kék-fehérek idénye nem indult jól, hiszen a címvédő Ferencváros otthonában 2–0-s vereséget szenvedtek, ugyanakkor egy héttel később a Budapest Honvéd ellen erőt demonstráltak, 5–0-s diadalt arattak a kispestiek ellen.

Az biztos, hogy Mészáros Cecíliára nagyon oda kell majd figyelnie a pécsi védőknek, hiszen ő az előző találkozón mesterhármast jegyzett, így duzzad az önbizalomtól. A piros-feketék számára egyértelműen ez lesz az eddigi legnehezebb teszt az élvonalban, épp ezért most azt is megmutathatják kell velük számolni.

– A bajnokság egyik legjobb csapata érkezik hozzánk, amely minden évben harcban áll a bajnoki címért és a kupagyőzelemért – fogalmazott Németh Zsolt vezetőedző a klub felületein. – Keretüket rutinos játékosok alkotják, köztük a magyar mezőny egyik legjobbja, Vágó Fanny is náluk futballozik. Újonc létünkre ez a mérkőzés a tapasztalatszerzésére is nagyon jó alkalmat kínál, ugyanakkor nagyon fontos lesz, hogy végig szervezettek legyünk, emellett bátran kell majd játszanunk, a végén pedig meglátjuk, mindez mire lesz elegendő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában