Mohácson át vezetett Pécsre, az élvonalba a lánycsóki Bódis Lili útja

Az ötven pluszos drukkerek még emlékezhetnek Hernádi, eredeti családneve szerint Hornung Ferencre, akinek annyi köze van Lilihez, hogy mindketten lánycsókiak, onnan indultak el a futballpályák világába. A már elhunyt Hernádi a Pécsi Dózsában szintén védőként rúgta a bőrt, az 1960-as évek derekán pedig B-válogatottságig vitte.

Követendő lehet a példa! Bár a „Popeye” néven is emlegetett sportember fénykorában a női labdarúgók még igazi csodabogárnak számítottak, ma mindez természetes.

– Apukám is futballista volt, a két bátyám szintén az – árulta el Bódis Lili. – Ezek után nem meglepő, hogy én ugyanúgy beálltam a sorba. De nem feltétlenül a testvéreimmel kezdtem, inkább azok barátaival. Rájöttem, nekem ez lesz az igazi játékom. Amikor Mohácsra kerültem, már szervezett keretek közé, szintén srácokkal együtt edzettünk egy darabig, ami előnyömre vált.

– Támadóként kezdett, de most hátvédként próbálja meg leszerelni az ellenfél csatárait.
– Ott kell bizonyítanom, ahová az edzőm állít. Jobb a gyepen lenni bármelyik poszton, mint kimaradni az egészből. Ezzel a szemlélettel szoktam készülni a következő fellépésre.

– Az NB II.-ben azért más lehetett a focizgatás, mint az élvonalban, ahol nyáron kezdték meg az új bajnokságot.
– Alig lehet a kettőt összehasonlítani. Azért ez a mostani sokkal komolyabb, mint a korábbi. Szerettünk volna szintet lépni, ami sikerült. De ettől kezdve már még többet kell beletenni az edzésen, meg a bajnoki találkozókba is. Teljesült egy vágyunk, most ehhez a feladathoz akarunk felnőni.

– Jobblábasként mennyire jön zavarba, ha a balosra érkezik a labda?
– Erre szokták mondani, a gyengébbik lábam is nagyon hasznos, ha buszra akarok szállni. Tehát, azon még sokat kell dolgoznom, hogy közelebb kerüljek a kétlábas állapothoz.

– Az oktatásban is komolyat ugrott, gimnázium után már egyetemre jár. Bírja a kettős terhelést?
– Nem könnyű a dolog, de igyekszem megbirkózni a feladattal. A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karára járok, rengeteg eddig ismeretlen dologgal kell megismerkednem. A legnehezebb a helyes időbeosztás. Meg a tréningeken a megemelt erőnléti elvárások másfajta kihívást jelentenek, szellemileg is leterhelnek a futballpályán. Nem lehet lazítani, végig összpontosításra van szükségem.

– Akkor a bulikra nem marad energiája?
– Sajnos, vagy szerencsére, de az tényleg nem igazán fér bele a mostani életembe. Inkább a baráti beszélgetéseket részesítem előnyben. Meg a családdal való kapcsolattartás szintén fontos számomra. Ha telefonon felhívom őket, elég hamar a sport, a labdarúgás kerül szóba. Úgy tűnik, ez a sorsom, de cseppet sem bánom a helyzetet!