2025.01.14. 12:07
Új fejezetet nyitott Iván Bence, átadja a tudását
A pécsiek egyik kedvence új, kemény kihívást vállalt. Iván Bence a négy éves saját paralimpiai periódusát megtoldotta azzal, hogy elkezdett edzőként is dolgozni.
Új fejezetet nyitott karrierjében Iván Bence, a PSN Zrt. Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes, világkupa bronzérmes és paralimpikon úszója, egy 9-10 évesekből álló 13 fős csoport edzését vállalta el.

Fotó: Mirkó István
– Régóta érett ez a gondolat, az egyetemen is edző szakra járok – kezdte érdeklődésünkre a sportoló. – Az, hogy beálljak edzősködni, és így kezdjük el a következő négy évet, az október-november környékén vetődött fel. Lejártam úszni a Nevkóba pihenő edzésnek. Szaunáztam, úsztam, és megláttam, hogy van két csoport délutánonként, az egyiknek pedig nem volt edzője. Elkapott a gondolat, hogy mi lenne, ha beszállnék. Felvetettem az ötletet Petrának, aki a másik csoporttal dolgozik, és kérdeztem róla az Árpit, az edzőmet is, illetve jeleztem a PSN-nek a szándékomat. Mindenki nagyon támogatott, örült neki, így egy-két hét, és pár megbeszélés után kezdhettem.
Örömmel fogadták
Persze nem csak az új edzőnek, a gyerekőcök számára is motiváló, hogy egy aktív, sikeres sportolóval dolgozhatnak a foglalkozásokon.
– Amikor ők edzettek, akkor én is, meg Párizs előtt is voltam ott, így nem voltam számukra annyira ismeretlen. Nyilván volt egy bemutatkozó edzés, ahol elmondtam, ki vagyok, mit csinálok. Örömmel fogadtak, és szerintem nagyon szeretnek. Több helyről hallottam már vissza, nagyon jó nekik ez, hogy velem vannak – folytatta. – Át tudom adni, amit belülről átéltem, illetve tudom, ők mit éreznek, amikor egy edző beszél hozzájuk. Van rengeteg olyan gyakorlati feladat, amit bemutatok, be szoktam néha menni hozzájuk a vízbe. Utána meg hallgathatom egy-két hétig, hogy miért nem megyek be még többször hozzájuk. Megszerettem őket, szeretem ezt csinálni most!
Iván Bence szerint olykor egy kétórás edzéssel is felér egy foglalkozás
Iván egyelőre nagyon fiatalokkal dolgozik, de persze szívesen látná azt, hogy egyszer egy tanítványa jut olyan magasságokba, mint ő.
– Még eljöhet az idő, de most még inkább arra fókuszálok, hogy egy kicsit kikapcsoljon az a dolog, hogy őket edzhetem, és hogy jobban tudjak fókuszálni a saját teljesítményemre a vízben – válaszolt az ezt a témát firtató kérdésünkre. – Két nap volt egyelőre olyan, amikor reggel úsztam, délután meg edzést tartottam. Fura, mert ugyanúgy elfáradok benne, mintha napi kettőt úsznék. Kicsit megterhelő, de kellett egy új impulzus, amit a gyerekek adnak. Jobban feltöltődök délutánonként, de azért ez egy erős kihívás lesz számomra. Végigcsinálom így a négy évet, állok elébe a kihívásnak, mert egyszer el kell kezdeni ezt a pályát is, ki kell szállni a vízből!
Tizenhárom gyerekre figyelni nem könnyű, főleg, ha vízben vannak, de miattuk érdemes újra és újra beleállni a melóba.
– Azért leszívnak. Sokat beszélnek nyilván, meg figyelni kell rájuk. Sokan vannak, megoszlik a figyelmem. Majdnem felér egy délutáni két órás edzéssel az az egy órás foglalkozás. Jól elfáradok benne, de másfelől meg feltölt, és így jobb nagyobb kedvel jövök el edzésről. Meg tök jó volt velük foglalkozni, és várom azt, hogy új nap legyen, és újra kezdődjön ez az egész – tette hozzá.