2025.01.28. 15:43
Kiemelkedő tudásukról tettek tanúbizonyságot a pécsiek

Forrás: Pécsi RGSE
Kiemelkedő szakmai tudásáról tett bizonyságot a Pécsi RGSE két edzője, Ekaterina Dologa és Hesz Dominika. A két szakember a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség delegálásával vett részt Bakuban, Azerbajdzsánban a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) bírói képzésének kurzusán és vizsgáin.
A Pécsi RGSE két edzője eddig Brevet 4-es kategóriájú nemzetközi bíró volt az idei újító vizsgák előtt, azonban a sok tanulás és gyakorlati konzultációnak köszönhetően most előre lépett. Az egyéni gyakorlatok értékelésére vonatkozó kategóriában magasabb szintre, a Brevet 3-asba kerültek, míg a csapat gyakorlatokra megtartották akkreditációjukat.
Ez egyfelől azt jelenti, hogy négy évig nem kell Magyarországon bírói vizsgát tenniük, kiemelt bírók lehetnek a szövetségi versenyeken, és pontozhatnak nemzetközi FIG versenyeken is, másfelől az egyesület versenyző biztosak lehetnek abban, hogy mindent az új technikai szabályok alapján tanulhatnak.