Kosárlabda

2025.01.18. 09:49

A kupában találna vissza a helyes útra az NKA Pécs

A Magyar Kupa legjobb négy együttese közé már új edzővel a padon kell bejutnia az NKA Universitas Pécs férfikosárlabda-csapatának, hiszen hét közben Csirke Ferencet Bojan Salatic váltotta. Az akadémistáknak szombaton 18 órától Debrecenben kell bizonyítaniuk, hogy az elmúlt két csúfos bajnoki vereség csak kisiklás volt.

Látványosan gyengén játszott Sopronban, majd hazai pályán a Budapest Honvéd ellen is az NKA Universitas Pécs, így nagy arányú vereségekbe szaladt bele 2025 első két bajnokiján. Szombaton már a Magyar Kupa küzdelmei során javíthat az együttes, Debrecenben kell kibérelnie egy helyet a négyes döntőben.

NKA
Kerpel-Froniuséknak nagyot kell változtatniuk, hogy az NKA ott legyen a négyes döntőben

– Az előző meccsen a Honvéd ellen az első félidőben jól játszottunk, fókuszáltak voltunk, de a második félidőre szétestünk, nem voltunk ott fejben, ezért elvesztettünk egy nagyon fontos meccset – idézte fel a klub felületein a Honvéd elleni csúfos vereséget az NKA centere, Bacsovics, majd kitért a következő kihívásra is: – Rengeteg dologban változtatnunk kell, reagálnunk kell a közelmúlt eseményeire. Sokkal jobban és keményebben kell játszanunk, hogy bekerüljünk a kupa legjobb négy csapata közé. Már 4 edzésen vagyunk túl az új edzővel, új figurákat gyakoroltunk támadásban és védekezésben is. Nem lesz könnyű, de folytatnunk kell, úgy kell hozzáállnunk, hogy sportolók vagyunk, és nyerni akarunk.

Az NKA-nak óriásit kell fejlődnie hozzáállásban

A DEAC-ot közel sem lehet félvállról venni, amit bizonyít a tabellán elfoglalt 4. helye, s az elmúlt három meccsen az Alba Fehérvár, a Honvéd és az Oroszlány ellen elért három sikere is. Ha az akadémistákban ezúttal sem lesz semmilyen küzdeni akarás, vagy ha a korábban közel 18 pontot és 10 lepattanót átlagoló Durmo ismét csak 4 pontot és 3 lepattanót hoz, akkor ez a szombat is egy nagyon hosszú este lesz az NKA szimpatizánsok számára.Kérdés, az edzőváltás mekkora változást hoz a hozzáállásában. Persze a két csapat első idei bajnokiját is viszonylag simán nyerték a debreceniek az akadémisták gyenge első negyede után.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában