Kosárlabda

2025.01.16. 21:28

Hiába harcolt nagyot az NKA, búcsúzott az Európa-kupától

Véget ért a nemzetközi kaland. Az NKA Universitas Pécs női kosárlabdacsapata nem tudta megőrizni 12 pontnyi előnyét Gironában, s a spanyol sztárgárda búcsúztatta az Európa-kupától.

Nem kezdődött jól az NKA Universitas Pécs számára a gironai vendégjáték. Török Ágnes labdavesztését követően a hazaiak szerezték a meccs első pontjait Hristova triplájával, majd egy rontott Reisingerova-ziccer és egy Török-labdavesztés után 5 pontra nőtt a különbség. A folytatásban is több hibát követtek el az akadémisták, míg a spanyoloknak minden bejött szinte így kilenc ponttal is elléptek. Ugyan innen elkezdett felzárkózni Zseljko Djokics együttese, az első pihenőre így is volt hét köztük.

NKA
Smailbegovicot hosszú időre elveszíthette az NKA
Fotó: Löffler Péter

A második negyed, ha lehet, akkor még rosszabbul kezdődött. A SPAR Girona 11–0-t rohant, amivel nem csak, hogy eltüntette a pécsiek odavágóról hozott előnyét, de már összesítésben hattal vezetett is. Ebből sikerült aztán ledolgoznia Smailbegovicéknak, de a nagyszünetre így is úgy mehettek, hogy kiesésre álltak.

A fordulást követően aztán ismét a hazai gárda kapta el jobban a fonalat, s tovább nőtt a szakadék, amibe az NKA-t taszította. Hét perc után 23 ponttal is vezetett már, s gyakorlatilag lezárta ezzel a párharcot. 

Ezt követően már csak az fájhatott igazán a pécsieknek, amikor egy rossz mozdulat után Smailbegovic a combjához kapott, s hosszú percekig a földön maradt. Végül hordággyal vitték el a pálya széléről a harmadik negyed utolsó perceiben. A képek és a fájdalom mértéke alapján a hátsó combizom szakadhatott a bal lábában.

A záró tíz percben olykor-olykor felcsillant a remény, hogy visszajön a meccsbe a Pécs, de a spanyol szurkolók buzdítása mellett mindig volt egy újabb és újabb energia löket a hazaiakban. Végül 11 ponttal bizonyult jobbnak a Girona a párharc egészében.

SPAR Girona–NKA Universitas Pécs 88–65 (20–13, 22–15, 25–19, 21–18)

Női kosárlabda Európa-kupa, nyolcaddöntő, visszavágó.
Girona: LUNDQUIST 21/6, HRISTOVA 20/6, Toure 10/3, Guerrero, BIBBY 20/12. Csere: CANELLA 6/3, Jakubcova 6/6, Ygeravide 5/3. Vezetőedző: Roberto Iniguez.
NKA: Studer 7/6, Held 7, Smailbegovic 8/6, TÖRÖK Á. 14/12, REISINGEROVA 16. Csere: TÓTH O. 9, Rátkai 4, Zsebe-Weninger, Kiss A., Olawuyi. Vezetőedző: Zseljko Djokics.

Továbbjutott a Girona 161–150-es összesítéssel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában