Labdarúgás

2025.01.26. 15:21

Aczél Zoltán most egy másik PMFC-t látott

Gőzerővel készül az NB III. Dél-nyugati csoportjának tavaszi idényére a PMFC, amely most egy másik harmadosztályú pontvadászatban szereplő gárdához, az Érdhez utazott finomhangolni. A pécsi játékosok ezúttal kitettek magukért, amivel Aczél Zoltán vezetőedző is elégedett lehetett.

Harmadik edzőmeccsén már magas fordulatszámon pörgött a PMFC, hiszen a szintén NB III.-as Érd otthonában közel fél perc alatt megszerezte Daru a vezetést a piros-feketéknek, majd további hatot gurítottak a pécsi labdarúgók.

PMFC
Nem nagyon hagyta levegőhöz jutni a PMFC a vendéglátóját
Fotó: Kovács Liliána

A PMFC most frissebben mozgott

Aczél Zoltán, a PMFC vezetőedzője: – Megérdemelt, teljesen tiszta győzelem volt. Ilyenkor ezzel nem foglalkozunk. Közhelynek tűnik, de minden felkészülési mérkőzés győzelme lök előrefelé minket. Ez mindig fontos szempont, de nem ebből indulunk ki, hogy nyerjünk, hanem hogy jöjjenek ki azok a dolgok, amiket gyakoroltunk, amit beletettünk a heti munkába. Ez most az első félidőben nagyon kijött. Nagyon motiváltnak láttam a társaságot. Volt egy kisebb, apróbb félreértésünk itt szerdán. A játékosok fáradtságra panaszkodtak. Hát másfél hét munka után nem is leszünk frissek. A majosi felkészülési meccs nem tetszett, de ez igen. Majdnem minden fejben dől el, ezt jól kontrollálták a játékosok. Az első félidő hozzáállása kiváló volt, ez hozza a minőséget és a játékot is. Nem abban a periódusban vagyunk még, amikor nagyon jól kell játszani, de most sok jó dolgot láttam. Ebben is volt hiba, de ezeket finomítjuk. A második hét tényleg kemény volt. Eleve teletoltuk két edzéssel, szinte nem volt olyan nap, amikor nem volt két tréning. Nagy a terhelés, de ez a dolgunk, ezt kell csinálni. A harmadik héten is még ugyanez lesz. Utána már egy kicsit más jellegű munka jön. A második félidőben picit felforgattuk a dolgokat, volt sok ifista, volt aki lehet távozik, voltak az első keretből is játékosok a pályán. Ez rányomta a bélyegét kicsit a játékra, de tette mindenki a dolgát. A fiataloknak is óriási rang, hogy el tudtak jönni egy edzőmeccsre és játszattak a PMFC mezében. Rúgtak két gyönyörű gólt, illetve hármat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában