2025.02.08. 20:23
Sokkolta a sereghajtó a Bányászt
Nem sikerült jól a tavaszi nyitány, azaz az NB I. 14. fordulója a Carbonex-Komló férfikézilabda-csapata számára, hiszen a sereghajtó NEKA két ponttal távozott tőle.
Közel másfél percnek kellett eltelnie, amire gólt láthatott a Carbonex-Komló közönsége az első 2025-ös bajnokin, de akkor Tóth Levente rezgette meg Merkovszki hálóját. A válasz Bogdanicstól jött bő egy perccel később, de ezt követően a NEKA pillanatai következtek. A bányásznak a 10. percre sikerült kiegyenlítenie, de nem sokkal később már vezetett kettővel is.

Fotó: Kovács Liliána
A vendégek időkérése épp az első félidő felénél hozott újabb fordulatot a meccsbe, amit György László a sajátja felhasználásával igyekezett megállítani. Úgy tűnt, az eligazítás hatott is, de a szünet előtti utolsó két percben gólképtelenek maradtak Jerkovicsék, így a szünetre egygólos hátrányban mentek.
A második félidőt a balatonpartiak nyitották jobban, s hattal is el tudtak lépni negyed óra alatt, onnan pedig már nem volt visszaút a meccsbe a komlóiak számára. Így egy nagyon fájdalmas, hatgólos vereséggel nyitotta a tavaszt a Bányász.
Carbonex-Komló–NEKA 27–33 (14–15)
Férfi kézilabda NB I., 14. forduló. Komló, 800 néző. Vezette: Bócz, Wiedemann.
Komló: Merkovszki, Siavoshi – Váczi 3, Ostojics, Urbán 2, Borsos, Gulyás G. 7 (5), Jerkovics 6 (1), Ács P., Rotim 5, Szrnka 1, Bogdanics 3. Vezetőedző: György László.
NEKA: Podoba, Mikler – Grünfelder 1, Pintér B. 1, Bugyáki 1, Eklemovic 1, Ludmán 3, Csanálosi, Kath 3, Tárnoki 2 , Kovács T. 6 (3), Szücs 2, Molnár R. 6, Tóth L. 7. Vezetőedző: Sótonyi László.
Kiállítás: 8, ill. 10 perc.
Hétméteres: 6/6, ill. 3/3.