2025.02.11. 18:45
Az NKA Pécs a másodikat fogadja, míg a Panthers a harmadikhoz utazik
A válogatott szünet előtt szerdán 18 órakor még mindkét pécsi férfikosárlabda-csapatra vár egy nagyon kemény feladat. Az alsóház felé csúszó NKA Universitas Pécs a második helyezett Paksot fogadja arénájában, míg a sereghajtó PVSK-Veolia a 3. Szolnoknál méretheti meg magát az NB I. 20. fordulójában.
Védekezésben kell nagyot lépnie előre az NKA Universitas Pécsnek a Körmend elleni találkozójához képest, hiszen a pontszerzéssel még Bacsovics és Kerpel-Fronius hiányában sem volt problémája az első negyedet leszámítva. Persze nézhetjük úgy is, hogy az első nyolc perc gyengébb dobóhatékonysága határozta meg a 11 pontos vereséget, hiszen annak végére már nyolccal le volt maradva.

Fotó: Löffler Péter
A második Paks kiválóságait még nehezebb lesz megállítani, mint a körmendiek légiósait, akik két negyedben is egy híján eljuttatták csapatukat 30-ig. Épp ezért lesz a döntő faktor, hogy az akadémisták védekezése mennyire ül majd az összecsapáson.
Legutóbb az atomvárosiakat a Debrecen meg tudta szorongatni úgy, hogy Chandleréket 30 percen át limitálták, az NKA-nak ezen is túl kell most tennie.
Az NKA-val egy időben a PVSK is pályán lesz
Az utolsó PVSK-Veoliának a 3. Szolnok ellen sokkal több dolgot kell a helyére raknia a Zalaegerszeg elleni vereséget követően. Az biztosan nem lesz ezúttal sem elég, ha 20-25 percen át tudja csak magából kihozni a maximumot az együttes. Persze a realitásokat nézve nem ez a találkozó lesz az, amelyen javíthatja a gárda helyzetét az alsóházi folytatás előtt. Ezen az összecsapáson Szrecsko Szekulovics dolgozhat azon, hogy a döntő ütközetekre tovább építse Vaughnt.
Ha pedig a tabellán elfoglalt hely nem mutatná meg eléggé, hogy mennyire nehéz dolga lesz a Vasútnak, akkor az rávilágít, hogy eddig egyetlen csapat, a Zalaegerszeg távozott győztesen Szolnokról.