2025.03.21. 15:35
A Bányász védelmének újra csúcsra kell járnia
Borzasztó kemény meccs vár szombaton 18 órakor a Carbonex-Komló férfikézilabda-csapatára, hiszen az NB I. 19. fordulójában a 6. helyezett Balatonfüredet fogadja szinte pontszerzési kényszerben. Azt viszont már bizonyították Jerkovicsék, hogy nem lehetetlen küldetés felülmúlni a füredieket.

Fotó: Kovács Liliána
A két együttes november 13-án találkozott utoljára egymással a Magyar Kupa 3. fordulójában Komlón, s az összecsapás nagy részében nem állt jól a Bányász szénája. A félidőben háromgólos hátrányban volt, s ezt csupán a mérkőzés 44. percében sikerült ledolgoznia. Ettől azonban olyan lendületet kapott György László gárdája, hogy végül magabiztos győzelmet aratva lépett tovább a következő körbe.
Persze alapvetően a Balatonfüred a mérkőzés favoritja, amit a két csapat őszi bajnokija is mutat, hiszen azon az első perctől vezetve győzött három góllal.
Az biztos, hogy a hazaiaknak arra a védekezésre lesz szükségük ezen a meccsen is, amivel a Dabast 20 gól alatt tartották, azonban a helyzetkihasználásukon lesz még mit javítani, ha még jobban el akarnak lépni az utolsó háromtól.