2025.03.11. 12:08
Kivégezte magát a Kozármisleny

Fotó: Árvai Károly/Nemzeti Sport
Nem alakult jól a HR-Rent Kozármisleny vendégjátéka a Vasasnál a labdarúgó NB II. 20. fordulójában. A kék-fehérek hiába játszottak jobban az első félidőben, s kerültek emberelőnybe, az utolsó tíz percben az angyalföldiek újra megszerezték a vezetést, és megnyerték a találkozót. Ezzel zsinórban negyedik vereségét szenvedte el a Misleny, amely a tavasszal eddig egy ponttal gazdagodott.

Fotó: Kovács Liliána
A Kozármisleny az utolsó fél órában sokat hibázott
Pinezits Máté, a Kozármisleny vezetőedzője: – Az első félidőben olyan játékot tettünk ki a pályára, hogy gólokkal vezethettünk volna. Olyan focit mutattunk be, amit egy-egy meccs kivételével egész évben csináltunk. Nagyon bosszant, hogy a második félidő elején is megvolt az első lehetőség, megvolt a második lehetőség, és utána 30 perc alatt, amit előtte felépítettünk, azt leromboltuk. Gratulálok a Vasasnak, mert az a csapat amelyik több mint egy félidőt emberhátrányban játszik, és meg tudja nyerni a mérkőzést, annak gratulálni kell. A két klub között nagy különbség van sok tekintetben, de 60 percig ez a különbség bőven a mi javunkra billent, és mégis el tudtuk veszíteni a mérkőzést. 11 a 11 ellen közelebb álltunk a több gólos vezetéshez, de a második félidőben hiányzott a bátorság. Az első félidőben szenzációsan játszottunk, a második félidő elején 15-20 percig megvoltak a helyzeteink, a lehetőségeink, aztán a Vasas mozgósította az energiáit és utána nem tudtuk a játékunkat hatékonyan folytatni. A mérkőzés kétharmadában komoly játékminőséget mutattunk be, az utolsó fél órában pedig kivégeztük magunkat, olyan hibákat vétettünk, amit egy ilyen kaliberű csapat megbosszult.