Ökölvívás

2025.03.17. 15:30

Sérülés után nagy akarattal tért vissza

Sérülés után nagy akarattal tért vissza

Kiválóan öklözött a PVSK sportolója, Hoffmann Réka a 69. Bocskai Emlékversenyen a debreceni Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban. A 80 kilogrammos súlycsoportban versenyző bokszoló sérüléseket követően tért vissza a mezőnybe, de ennek ellenére az elődöntőben Lajter Dorina ellen már a második menetben diadalmaskodott.

A fináléban egy lengyel öklözővel, Agata Kaczmarskával került össze, aki ezúttal kifogott rajta.

– Agata Kaczmarska tapasztaltabb ökölvívó nálam. Nekem, több mint fél éve nem volt meccsem – értékelt a Vasút honlapján a sportoló. – Nem tudtam kihozni magamból, amit valójában tudok, ennek ellenére nagyon örülök az ezüstéremnek. Tovább készülök a nagy tornákra.

Hoffmann edzője, Alvics Gyula is elégedett volt sportolója teljesítményével és eredményével. Ő is hangsúlyozta, hogy a lengyel hölgy sok világversenyen szerepelt már, ahonnan érmeket is hozott, míg tanítványának 35 meccse van, s sérülés után nagy akaraterővel tért vissza a ringbe.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában