2025.03.17. 15:10
Eldördültek az ágyúk Véménden
Újabb forduló zajlott le a baranyai második vonalban, izgalmakból ezen a héten sem volt hiány. Nagy arányú sikert aratott a közvetlen rivális ellen a Véménd, hatot lőtt a Szederkény is, az alsóházi rangadón pedig a Komló II. győzedelmeskedett. Repkedtek a gólok, a piroslapok és a büntetők is ezúttal.
véménd

Fotó: Kovács Liliána
A Véménd nyerte a rangadót
Kérdést sem hagyott a forduló rangadóján a Véménd csapata, 6 alkalommal is bevette a harmadik helyezett Ócsárd kapuját. A második Szederkény is hasonlóan nagy arányú győzelemmel tapad a listavezetőre továbbra is, míg szintén ugyanennyiszer talált be a Kétújfalu a Misinai Sasok hálójába. Ebben a fordulóban sem úszták meg a csapatok kiállítás nélkül, villant a piros lap a Lánycsók–Szederkény mérkőzésen, ahol a hazaiak 5-ös számú játékosa, már a 28. percben kiszállt a mérkőzésből. A másik pirosat pedig a Beremend–Somberek összecsapáson láthatták a szurkolók az esős vasárnapi játéknapot, azt Svegál Patrik kapta a második félidő végén, amely közrejátszott abban, hogy csapata elvesztette a mérkőzést.
Véménd KSE–K. Ócsárd SE 6–1 (1–0)
Véménd. Véménd: Herold P. (Béres Mihály, 70.) – Mathész, László L. (Tompa, 46.), Sebestyén, Stiefel – Győrfi J. (Forray, 46.), Béres Márton, Schiffler (Győrfi, 70.), Hock (Halm, 65.) – Sárközi, Zimmer.
Ócsárd: Berki – Csizmadia, Lukács G. (Gokl Sz., 46.), Kocsis L., Auer – Trapp (Doszpot., 73.), Balogh B., Kapusi L., Pálfi – Kovácsevics D. (Horváth Gy., 46.), Pretzl M. (Flórián, 54.).
Gólszerzők: Sárközi. (21., 65.), Zimmer (45., 84.), Tompa (59.), Forray (61.), ill. Pálfi (72.)
Sport36 Komlói Bányász II.–Szajki SE 1–0 (1–0)
Komló. Komló II.: Lesnyik– Elsebaie (Tamás B., 64.), Farkas (Mánya, 58.), Kirch, Vörös. – Horony, Begovácz (Herbert, 58.), Reisz (Tar L., 69.), Kovács Á., – Jurátovics (Abdelrehim, 74.), Szatmári.
Szajk: Kész – Krämer, Francsics, Sághy, Blandl – Schleich, Balogh P., Juhos (Schochter, 64.), Bősz, Szentmártoni I. (Bitter, 86.) – Cikora, Schmidt (Lutz, 62.).
Gólszerző: Horony. (16.)
Közműépker Lánycsók SE–Szederkényi SE 0–6 (0–2)
Lánycsók. Lánycsók: Kengyel (Várda T., 67.) – Varga P., Schneider, Alföldi K. (Szabó B., 67.), Madács, Bérces B. (Halas, 67.) – Váradi (Verbulecz, 52.), Sas A., Pazar (Szloboda Z., 78.) – Bognár G., Simó A. (Kiss L., 52.).
Szederkény: Andorkó – Kopeczky , Spannenberger M. (Meszlényi, 86.), Werner V. (Tomin, 86.) – Werner D., Bálint Á., Turi L. (Dénes, 52.), Mándity, Hidasi (Zsdrályevics, 61.) – Liszácz (Czibere, 57.), Hoffmann (Makaró, 58.).
Gólszerzők: Hoffmann (29. P.), Werner (38.), Hidasi (48., 51.), Czibere (76.), Dénes (86.)
Kiállítva: Madács (28.)
PTE-PEAC III.–Himesháza KSE 1–1 (0–1)
Pécs, PMFC Stadion. PEAC III.: Ughy N. – Markovics M., Feldusz, Gyimesi (Rab, 46.), Lovas – Stang M., Belák (Hermann, 88.), Fehér B. (Zórity, 57.), Pál, Kiss K. (Erdei, 83.) – Pere, Lovas (Turi B., 65.).
Himesháza: Tarró – Balogh Sz., Nagyfalusi (Kramm, 58.), Svegál M., Kismándor – Körmöczi, Svegál D. (Bogos, 76.), Rang – Reisz J. (Mozolai, 73.), Novák, Botos.
Gólszerzők: Pere (90. P.), ill. Feldusz (37. öngól).
Beremendi Építők Sport Kft.–Kaitz Agro Somberek SK 0–3 (0–1)
Somberek. Beremend: Ujvári – Nozica (Török D., 53.), Sztipánovics (Kovács, 75.), Müller, Dávid B. (Tavali, 76.). – Svegál P., Fürdős, Bánkövi (Kosztics, 85.) – Fülöp Á, Dobrosi, Halász B. (Dudás E., 63.).
Somberek: Seregi – Fehér (Vodli, 62.), Szeifert (Balogh L., 62.), Láng, Bakó – Szabó D. (Sztruhár, 72.) Bartosek, Vajda (Michelisz, 72.), Sovák – Gábor G., Farkas A. (Gulyás, 55.).
Gólszerzők: Fehér (12.), Gábor G. (52.), Vodli (70.).
Kiállítva: Svegál (78.).
Kétújfalui SE–Misinai Sasok Alpassport 6–1 (3–0)
Kétújfalu. Kétújalu: Gyalus (Fabi, 70.) – Tóth (Nagy S., 64.), Ács (Rónai, 53.), Pfeiffer, Nyaka (Katona, 64.) – Nagy R., Baricz (Gulyás, 53.), Somogyi, Szabó D. (Déri, 53.), Meglicser – Varga Z. (Németh, 64.).
Misinai Sasok: Akaró R. – Dürr Á., Ecet I., Győrfi, Kádár (Fáy Sz., 68.) – Walter, Fáy D., Faragó, Páva (Sánta, 76.), Mészáros (Pollmann, 76.) – Grósz.
Gólszerzők: Meglicser (28., 52.), Varga Z. (40., 45.), Németh (75., 87.) ill. Nagy S. (83., öngól).
Ez következik:
Jövőhéten folytatódnak tovább a küzdelmek, az első három együttes ezútal a tabella második felében tanyázó csapatokkal találozhat majd. A forduló legnagyobb küzdelmét a Somberek csapata vívhatja majd
Március 22.,szombat: Misinai Sasok–Véménd (10.00), Boda Diana–Beremend, Szederkény–PEAC III. (15.00)
Március 23.,vasárnap: Himesháza–Sellye, Szajk–Lánycsók, Ócsárd–Komló II., Kaitz Agro Somberek–Kétújfalu (15.00).
A góllövőlista élmezőnye:
- Dobrosi Krisztián (Beremend, 17 gólos)
- Sárközi János (Véménd, 15).
- Tóth Attila Márk (Sellye, 14).
- Kászonyi Ákos (Sellye, 13).
- Novák Balázs (Himesháza, 11), Zimmer Péter (Véménd, 11).