2025.04.19. 19:52
Kiállítás, vezéráldozat, meglepetések: húsvétkor is szállították az izgalmakat a baranyaiak
Itt aztán voltak izgalmak. Kiállítás, meglepetéssiker, vezéráldozat, ilyen volt a húsvéti forduló a baranyai labdarúgásban.
Noha még csak szombat van, már be is fejeződött az ünnepi forduló a baranyai labdarúgó elsőosztályban. Most aztán igazán dúskálhatunk meglepő eredmények között, a húsvéti menü megállította a listavezetőt is.

Fotó: Kovács Liliána
Megyei foci: Véget ért a húsvéti forduló
Egy hét pihenő után újra pályára lépett a Bóly, amely a Villányt fogadta hazai pályán. Buni Barnabás legénysége négy forduló óta nyeretlenül várhatta a tavalyi bajnok elleni összecsapásukat. Ezúttal azonban jóval koncentráltabban futballozott a hazai együttes, mint ahogy, azt az elmúlt hetekben látni lehetett. Jobban kijöttek a begyakorolt figurák is, aminek következtében Breitenstein góljával a 40. percben magukhoz ragadták a vezetést. Minden követ megmozgatott ezután a Villány, hogy egyenlítsen, de ehhez még Dóra Bence 65. percben történő kiállítása sem volt elég. Fontos skalpot gyűjtött be ezáltal a bólyi csapat.
Bólyi SE–Villány TC 1–0 (1–0)
Bóly: Dósa T. – Dóra B., Straub (Marton V., 79.), Breitstenstein (Erdélyi, 91.), Bódis – Szíjas D., Móhr M., Stefán L. (Jónás B., 87.), Zsebe G. – Bazsonyi I. (Bácsvánin, 69.), Zsebe D. Csapatvezető: Buni Barnabás
Villány: Bedő – Szücs B., Csernyánszky, Tóth (Ulakity B., 69.), Fischer – Ulakity M., Lehota, Blum (Wiesner, 52.), Illés – Szentes, Óbert (Gilián, 84.). Vezetőedző: Schweitzer Norbert.
Gólszerzők: Breitenstein (40.)
- Kiállítva: Dóra B. (65.)
A múlt heti döntetlen után, ezúttal mindenképp nyerni készült a második helyen tanyázó Komló gárdája. A hazaiak határozott támadójátékának meg lett az eredménye, a 30. percben képesek voltak kikényszeríteni egy öngólt a harkányiak védelmétől. Nem sokáig örülhettek ugyanakkor a hazaiak, jött négy perccel később Tavali Martin, aki ezúttal sem maradt gól nélkül, és visszahozta a mérkőzésbe együttesét. Ilyen eredménnyel vonulhattak a félidőre a csapatok, míg a második játékrészben egy-egy büntetőgól esett mindkét oldalon. Osztozkodniuk kellett a pontokon a csapatoknak, így már csak két pont a Komló előnye az egy meccsel kevesebbet játszó harmadik, Nagykozárral szemben.
Sport36 Komlói Bányász–Gyógyfürdő Harkány 2–2 (1–1)
Komló: Csutora – Kungl, Temesvári, Laki J., Németh A. – Horváth M., Városi V., Reith, Bóka (Kardos, 84.)– Belina (Szatmári, 74.), Tóth A. (Balázs M., 67.) Vezetőedző: Turi Zsolt.
Harkány: Szabó B. – Mozsgai, Kelemen M., Tar A., Fellai (Keresztes, 81.) – Körmendi, Kovács G., Vida, Sőrés (Molnár, 72.), Juhász (Nemes, 92.) – Tavali M. Vezetőedző: Gellén Antal.
Gólszerzők: Fellai (30. – öngólból), Reith (55. – büntetőből) ill. Tavali (34.), Juhász (86. – büntetőből)
Hatalmas rössel vágott bele a forduló rangadójába a listavezető és a PEAC II. együttese. Még alig adott jelet a kezdésre a játékvezető, Udvardi Dániel máris betalált. A villámrajt következtében nem esett szét ugyanakkor a Mohács, 10. perccel később Vég már válaszolt is. Nem ez volt ugyanakkor a legnagyobb csapás az egyetemisták számára, egy perccel később a gólszerző Udvardinak el kellett hagynia a pályát sérülés miatt. Ezt követően ők már csak a védekezésre és a kontrákra koncentráltak, a Mohácsnak pedig ezen a játéknapon nem volt meg a szokásos átütőereje. Sok idő után pontokat vesztett a bajnokaspiráns, döntetlennél szólalt meg a hármassípszó.
Mohácsi TE 1888–PTE PEAC II. 1–1 (1–1)
Mohács: Pölöskei – Nagy Zs. (Tompász, 66.), Kiss I. (Rázsics, 79.), Aszalós, Károly – Vég B., Takács M. (Mosztbacher, 87.), Müllerlei – Hetényi, Csernik, Bálint G. Vezetőedző: Péter József.
PEAC II.: Varga S. – Nagy G. (Nagy B., 58.), Jeránt, Hadobás, Tornyos – Oszvald, Horváth M., Molnár Cs., Gelencsér G., Nagy J. – Udvardi (Fülöp, 12.) D. Csapatvezető: Gál Szabolcs.
Gólszerzők: Vég (11.) ill. Udvardi (1.)