Labdarúgás

2025.04.25. 11:16

Javítana a Kozármisleny, meglepetést okozna a Lőrinc

Egyre közelebb érünk a labdarúgó NB II. zárásához, s a küzdelmek a tabella mindkét felében egyre kiélezettebbek. Szerencsére a baranyai szurkolóknak már csak felfelé kell tekinteniük. Már a HR-Rent Kozármisleny és a Szentlőrinc is bőven bebiztosította tagságát a második vonalban. Céljuk épp ezért sokkal inkább a dobogósok hajszolása lesz vasárnap 17 órától.

Kemény ellenfél érkezik vasárnap a HR-Rent Kozármislenyhez, hiszen a hetedik helyen álló, ugyanakkor rapszodikus formát mutató Mezőkövesd érkezik. A legutóbbi öt mérkőzésükből a három hazait megnyerték, a kettő idegenbelit elveszítették a vendégségbe érkezők.

Misleny
A Misleny még a feljutást is megcélozhatja
Fotó: Kovács Liliána

Nem a Mislenyen van a nyomás

A nagyobb nyomás persze nem a kék-fehéreken lesz, hiszen 15 ponttal előzik meg a jelenleg kieső helyen álló Gyirmótot, s már épp csak ennyi szerezhető meg az évben. Más oldalról megközelítve, a Misleny megkapta az NB I.-es licencet, így ha le tudja dolgozni 3 pont hátrányát a Kazincbarcikával szemben, s megelőzi a Vasast is, akkor felléphet az élvonalba. Ez viszont nem elvárás a klubnál, Kirchnerék így felszabadultan rohanhatnak tovább a vetélytársaik után.

Hasonló cipőben jár a Szentlőrinc is, amely az éllovas Kisvárda otthonában lép majd pályára. Gyakorlatilag egy siker vagy a Gyirmót veresége biztosíthatja matematikailag is helyüket az NB II.-ben, így Waltner Róbert tanítványai nyomás nélkül játszhatnak. Számukra már csak az a kérdés, melyik előkelő helyen végeznek.

A 26. forduló programja: Kozármisleny–Mezőkövesd, Kisvárda–Szentlőrinc, Budafok–BVSC-Zugló, Vasas–Gyirmót, Ajka–Soroksár (04. 27., 17.00), Tatabánya–Csákvár, Bp. Honvéd–Békéscsaba (04. 27., 19.00), Szeged–Kazincbarcika (04. 28., 20.00).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában