Kosárlabda

2025.04.16. 20:13

Keményen odavágtak a pécsi lányok! Már csak egy lépést kell megtenni (galéria)

Nem sikerült tökéletesre a kezdés az NB I. első bronzcsatáján az NKA Universitas Pécsnek, de amint belőtte a Győr ellen a távolságokat, összehozott egy 13-2-es rohanást, ami közben Török Ágnes faulttal együtt bedobott ziccere lelkesítette fel igazán társait, s a szurkolókat is. Josepovitsék is remekül szálltak be a padról, s így biztosítani tudták annak az elsöprő lendületnek a tartósságát, amivel igyekeztek elvenni Kiss Virágék kedvét a játéktól.

NKA
Az NKA elképesztően nagyot küzdött az első sikerért
Fotó: Kovács Liliána

Persze nem tették meg azt a szívességet, hogy feladják, s a győriek a második tíz percet nagyon keményen megnyomták. Végig ott lihegtek az egyetemisták nyakában. Hiába volt még a nagyszünetre is a pécsieknél az előny, Studer láthatóan idegesen vonult az öltözőbe miután az utolsó másodpercekben nem ítéltek a játékvezetők az ellene irányuló, elsőre szabálytalannak tűnő megmozdulásnál.

A pihenőről óraisi elszántsággal tért vissza az NKA, s olyannyira felkeményítette védekezését, hogy az szinte áttörhetetlen volt a következő tíz percben. Tizenegy pontnál nem engedélyeztek többet riválisuknak, s így 14 ponttal megléptek. Ezt követően pedig a záró negyedben se lankadt a figyelem, s így megtették az első lépést a bronz felé a pécsi lányok. Szombaton 17 órakor jön a folytatás.

NKA Universitas Pécs–Győr 86–73 (27–20, 18–22, 22–11, 19–20)

Női kosárlabda NB I., a 3. helyért, 1. mérkőzés. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 400 néző. 
NKA: Studer 7/3, Held 15/9, TÖRÖK Á. 16/3, Olawuyi 4, REISINGEROVÁ 15. Csere: Josepovits 2, Tóth O. 4, ZSEBE-WENINGER 20/12, Kiss A. 3, Romeo. Edző: Zseljko Djokics. 
Győr: Dombai 12/6, BACH 22/6, Garbin 15/9, Goree 2, KISS V. 15/3. Csere: TELENGA 7, Ács L. Edző: Cziczás László.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában