Futsal

2025.04.29. 12:49

Mesterlövész: három nap alatt két mesternégyest is szerzett a játékos

Április 28-án este tovább folytatódott a PEAC futsal csapatának mennybemenetele az NB II. Nyugati csoportjának rájátszásában. Az éllovas ezúttal az Airnergy FC gárdáját fogadta, amely az egyetlen együttes volt a szezonban, ami felülmúlta az egyetemistákat. A PEN előtt extrán nagy szurkolótábor gyűlt össze a találkozóra, versenyzett a leghangosabb néző posztjáért a KTK és a TTK csapata is a lelátón. 

PEAC
Tarolt Tóth Márk a PEAC ásza
Forrás: PTE-PEAC Futsal

A különleges atmoszféra hatalmas energiákat adott a gárdának, Nospak Robertnek alig kellett pár másodperc, hogy vezetést szerezzen a hazaiaknak. Ezek után jött az örömfoci, Tóth Márk négyszer talált be egymásután az összecsapáson. A csapat ásza sziporkázott a pályán, ráadásul az Airnergy ellen szerzett mesternégyesével egy nem mindennapi dolgot ért el. Tóth így a hétvégi Sellyén bemutatott teljesítményét követően elmondhatja magáról, hogy pusztán három nap leforgása alatt nyolc alkalommal tudta bevenni ellenfelei kapuit. Azt követően, hogy a vármegyei másodosztályban a forduló csapatába került, itt a mérkőzés legjobbja címet is begyűjthette. 

Ezzel a győzelemmel újabb nagy ugrást tett az NB I. felé a PEAC, már csak egy hajszál választja el őket a feljutástól. Négy fordulóval a rájátszás vége előtt hét pont előnyük van a második Dunaújvárossal szemben, és ha legközelebb felülmúlják őket, biztossá válik az aranyérem sorsa.

Élő Tibor a PEAC vezetőedzőjének gondolatai:

– A bajnokság véghajrájára fordultunk. Az utolsó négy meccs következett, és szerettünk volna visszavágni az eddigi egy vereségünkért az Airnergy csapata ellen! A szervezők jó hangulatot biztosítottak, sok néző volt a lelátón, ezek után a csapaton volt a sor, hogy jó játékkal szolgáljuk ki őket! Ez szerintem nem is maradt el, az 5:0-ás végeredmény magáért beszél. Pénteken egy újabb mérkőzés vár a csapatra ahol egy újabb lépést tehetünk a céljaink elérése felé!

PTE-PEAC–Nagykanizsa Futsal Club 5–0 (3–0)

Futsal NB II., Nyugat, Felsőház, 6. forduló. PEAC: Molnár M. – Molnár Cs., Bálint G., Nospak, Tóth M. Csere: Pandur, Wilkesz E., Bartal, Karmarkovic, Koronics M., Menyhei, Hajnal, Kiss M. Vezetőedző: Élő Tibor.
A pécsi gólszerzők: Nospak (1.), Tóth M. (2., 13., 26., 40.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában