Helyi sport

2025.04.14. 20:02

Megszólalt a pécsi futball üstököse

Szinte amint lehetett, bevetésre küldte a PMFC vezetőedzője, Aczél Zoltán az egyesület saját nevelésű tehetségét, Kilvinger Leventét, aki nem is akármilyen mérkőzésen debütálhatott, a PEAC elleni derbin állt először a piros-feketék kapujában 16 évesen és 24 naposan. A játékosnak különleges kapcsolata van a sporttal, hiszen édesapja Kilvinger Bálint éveken át szolgálta a Komlót játékosként és edzőként is. Most a Győr NB I.-es együttesének trénere.

PMFC
Kilvinger Levente remekelt a PMFC kapujában
Fotó: Löffler Péter

– Kipróbáltam korábban a kézilabdát is, de valahogy jobban éreztem magam a focipályán – árulta el a pécsi üstökös a klub honlapjának. – Úgy U12 körül döntöttem el, hogy inkább a labdarúgást választom. A családban is úgy láttuk, ez a sportág közelebb áll hozzám. Mint sok gyerek, én is mezőnyjátékosként kezdtem, aztán egyszer csak jött valami, és lehetőséget kaptam a kapuba, ami úgy tűnik, helyes döntés volt.

Csak néhány nappal korábban szólt neki a PMFC stábja

Az ifjú hálóőr remek teljesítménnyel rukkolt elő a 3–1-re megnyert városi rangadón, komoly védései is voltak, s ezért lecserélésekor komoly tapsot is kapott. A bekapott gól sem az ő nevéhez fűződött már.

– Néhány nappal a meccs előtt szólt a szakmai stáb, de nem mondhattam el senkinek, és igazából nem is akartam nagydobra verni – árulta el. – Otthon, a családban persze tudták. Nagyon örültem, és alig vártam már a meccsnapot. Volt bennem egy kis drukk, de ahogy elkezdődött a bemelegítés, majd megszólalt a kezdősípszó, onnantól elszállt minden, és már csak a játékra koncentráltam.

A teljes interjú a pmfc.hu-n olvasható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában