Hoppá balindex, és mentem haza a családhoz – mondta a pécsi edző

Hazatér a mi gyerekünk! Ilyen örömmel fogadtál a hírt, mikor kiderült, hogy visszatér Pécsre Zseljko Djokics. – Ez jelentett valamit. – kezdte gondolatát a sikeredző – Én mindig őszinte vagyok, komolyságot éreztem, és azt, hogy nagy érdeklődés van itt a női kosárlabda iránt. Utána a szezon alatt folyamatosan azt mondtam, az a legnagyobb célom, hogy újra legyen sok szurkoló a meccseken, és városnak legyen újra valami, ami az embereket megmozgatja. 

Azt szerettem volna, hogy sokan járjanak a csarnokba, ha szeretnék látni a lányokat a pályán, találkozni, fotózkodni akarjanak velük. Azt kell mondanom, hogy ez szerintem nem sikerült annyira, mint amennyire dolgoztunk érte. Nekem nagyon érdekes az, hogy mikor elmegyek férfi meccset nézni, akár egy PVSK Akadémia elleni találkozóra, és látok sok olyan arcot, akik szeretik a kosárlabdát, de mégsem jönnek el női meccset nézni, pedig az a csapat is pont olyan szuper. Iványi Dalmával próbálunk sokat tenni ennek a fejlesztéséért. A lányok is mindent beletesznek, megszenvednek akár minden labdáért, szívvel lélekkel játszanak, ezt egyszerűen nem lehet nem szeretni. De valamiért az emberek mégsem jöttek eléggé, pedig látom, hogy követnek, voltam pár olyan társaságban, amikor elmentünk vacsorázni, és elkezdenek beszélni emberek. Látom, hogy tudnak mindent. Csak nem jönnek meccsre sajnos.
A munka kapcsán családjáról is szót ejtett a beszélgetés során az edző: – Mindkét gyermekem esetében próbáltuk elkerülni, hogy sportoljon, de nem sikerült. A lányom hegedült, mindent próbáltunk, és nagyon tehetséges is volt egyébként, de az alma nem esett messze az fájától. Úgyhogy mindketten kosárlabdáznak. Szerencsésen nőttek, nem picikék. A legfontosabb, hogy csináljanak, amit szeretnék. Próbálok nem beleszólni, csak kérdezni őket, hogy megy-e, amit szeretnének. De megy, ha nem is mindig egyszerű ez a dolog. Próbálok nem beleszólni. Én örülök a legjobban, hogy most ezzel is több időt tudok tölteni velünk. Mostanában egyre jobban érzem, hogy mennyire fontosak ezeket a tíz perces találkozások is. Mikor beugranak iskola után, mikor elmennek edzésre, és ott is  pár szót tudunk beszélni. Nekem kb. tíz éve az volt, hogy reggel elmentem, este visszajöttem és egész nap nem voltam velük. Szerveztünk közös vacsorákat, mikor jöttem haza, és akkor beszélgettünk, de ez csak egy kis periódus volt nap közben. Nem volt egyszerű időszak, de a feleségem sokat támogatott, amiért hálás vagyok neki.

Zseljko Djokic idén két bronzérmet is szerzett az NKA női kosárlabdacsapatával

Annak idején az edző minden nap elutazott Szekszárdra, majd vissza Pécsre, ezen gondolataival zárta a beszélgetést: –  Igen, ez érdekes volt. Ahogy a szekszárdi csarnokból kimész balra az autópálya felé visz az út, jobbra pedig ott volt lakásom. Volt párszor, amikor mondtam saját magamnak, hogy fáradt vagyok, holnap utazni kell Euróliga meccsre, jobb innen. Már pakoltam cuccokat és mentem, hogy ott alszok, de utána hopp balindex, és visszafelé. Mindig hazavezettem inkább a családomhoz, ha nehéz is volt egy órát vezetni különösen, mikor fáradt az ember. De jobb érzés velük lenni, saját ágyban aludni a feleségemmel. Mindig ez vitt engem előre, és ki tudja talán ettől is kicsit elfáradtam, ezért döntöttem a visszatérés mellett. Viszont nem csak ez motivált, láttam fantáziát, hogy itt újra lehet indítani valamit. Ezen kell dolgoznunk a jövőben is tovább.