2025.06.24. 11:17
Eldőlt hol folytatja pályafutását a baranyai gólvágó
Berobbant tavasszal a harkányiak támadója Tavali Martin. A fiatal csatártehetség a szezon második felében többször is csapata legjobbjai között szerepelt, sok fontos gólt szerzett, többek között a vármegyei kupadöntőn is betalált. Noha több kérője is akadt, a játékos mégis maradna jelenlegi klubjában fejlődése érdekében.

Fotó: Löffler Péter
– A 2024/2025-ös szezonra érkezett Harkányba a Villánytól. A szezon zárultával úgy érzi jó döntést hozott az igazolással?
– Véleményem szerint jó döntést hoztam igen. Rögtön azt éreztem, hogy egy nagyon jó társaságba érkeztem, ahol a srácok az elejétől fogva nagyon befogadóak voltak és segítették a beilleszkedésemet. Nagyon örülök hogy megismertem őket, és, hogy a csapat részesévé válhattam.
– Ön lett a harkányi felnőtt csapat legeredményesebb játékosa az évben. Betalált a baranyai kupa döntőn is. Gondolta volna, hogy ilyen jól fog menni a góltermelés idén?
– Nem gondoltam volna, de szerencsére nagyon jól jöttek ki a lépések főleg tavasszal, aminek igazán örülök. Kupa döntőt játszani számomra felejthetetlen élmény volt, főleg, hogy képes voltam gólt is szerezni. Egy igazán pozitív csalódás az idei év, saját magamnak is, bízom benne, hogy a következő idényben tovább tudom majd fokozni.
– Hogy telik eddig a pihenő idő? Mennyire érzi azt, hogy ki tudja pihenni magát az alapozás megkezdéséig?
– Jól telik a pihenés eddig köszönöm, zajlik a regenerálódás. Igazából már nincs sok idő pihenni az alapozásig, de próbálom minél jobban kipihenni magam. Úgy érzem jelenleg, hogy képes leszek teljesen feltöltődni az alapozásig, s abba teli gőzzel belevágni.
– Ha jól tudom voltak iránta érdeklődők magasabban jegyzett kluboktól. Mit lehet tudni erről, marad a csapatnál, vagy a levegőben van egy átigazolás?
– Igen történtek felkeresések a nyáron, amiken sokat gondolkodtam. Végül arra a döntésre jutottam, hogy van még hova fejlődnöm. A karrierem szempontjából szerintem az a legjobb döntés, ha még maradok Harkányban, mert itt minden biztosított ahhoz, hogy a lehető legtöbbet ki tudjam hozni magamból. Érzem a bizalmat, kapok elegendő játékidőt, úgy gondolom, hogy most ezek juttathatnak el még magasabb szintekre a jövőt illetően.
– Milyen elvárásokat tűzött ki magának a következő szezon kapcsán, amiket el szeretne érni?
– Szeretnék még jobban és kiegyensúlyozottabban teljesíteni, mint idén. Örülnék neki, ha a teljesítményemnek is köszönhetően minél feljebb végezne a csapatom a tabellán. Szeretnék gólokat szerezni, és talán csatába szállni majd a gólkirályi címért is, ha jól jön ki a lépés. Természetesen szeretnék egy sikeres évet átélni jövőre is, és fejlődni, amennyit lehet.