Rali

2025.06.13. 20:10

Bedörrentették a Mecsek Rallye-t

Újra felbőgtek a versenygépek a Széchenyi téren, ami nem jelenthet mást, minthogy elkezdődött az 58. Mecsek Rallye, méghozzá rengeteg érdeklődő előtt, fantasztikus hangulatban.

Amerre az ember nézett, arra csillogó szempárokat, hatalmas mosolyokat látott Pécs szívében miközben sorra gurultak a rajtdobogóra az 58. Mecsek Rallye főszereplői.

Mecsek Rallye
Felvonultak az 58. Mecsek Rallye főszereplői
Fotó: Löffler Péter

Már jóval 18 óra előtt berobajlott a Széchenyi térre az első résztvevő. Először az ORB2-es mezőny foglalta el a teret, s rengetegen vették körbe az érkező Ladákat, Citroëneket, BMW-ket, Peugeot-kat és a többi csodát, s természetesen a felvezetőként érkező 911-es Porschét.

Persze ekkor is tudta a tömeg, hogy ez még csak egy kis ízelítő volt, hiszen a CEZ, a historic, a Mitropa és az ORB1-es mezőny még visszavan, s benne igazi csodák. Nem is kellett csalódnia azoknak, akik végig a helyszínen figyelték a díszszemlét.

Igazi legendák érkeztek, hiszen van Ford Sierra és Escort, E30-as BMW, Opel Kadett, VFTS Lada, Toyota Celica, Honda Integra a nagy klasszikusok közül, a teljesség igénye nélkül. Majd jöttek a modern kor titánjai is, például Turán Frigyesék RS vagy Rangáék R5-ös Fabiája, Kovács Antalék I20-as Hyundaija, Mitshubishi Lancerek és még sokáig lehetne folytatni a sort.

A Mecsek Rallye a hétvége két napján zajlik majd

Az első gyorsasági szombaton Árpádtető–Orfű között lesz, amelyen már 8.33-tól száguldanak majd a legerősebb autók, majd őket követik az ORB2-esek. Eközben az elsők az Alsómocsolád–Mecsekpölöske szakaszon repesztenek majd.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában