TCR World Tour

2025.06.15. 16:58

Michelisz Spanyolországban a lelket is kitaposta a Hyundaiból

A második versenyhétvégén már jobban muzsikált a címvédő Michelisz Norbert Hyundai Elantrája, de még Spanyolországban sem tudott beszállni igazán a TCR World Tour harmadik szezonjának bajnoki címéért folytatott harcba.

Michelisz
Michelisz nem kímélte az Elantrát
Forrás: M. N.

A kvalifikáción mindent kitaposott a himesházi pilóta a versenyautójából, s így egészen az ötödik helyig röptette, csapattársai, Néstor Girolami csak a kilencedik, míg Mikel Azcona a tizenegyedik pozícióból rajtolhatott az elő futamon.

A verseny közben aztán Michelisz egy pozíciót tudott javítani, így átmenetileg a tizedik helyre jött fel az összesítésben.

A második valenciai futamon újra mindent megtett, hogy a lehető legtöbb pontot gyűjtse, már az ötödik Fernandezt előzte volna amikor Björk meglökte, s emiatt kicsúszott. Végül így tizenegyedikként zárt.

A záró versenyt a harmadik sorból kezdte, s a rajt után egy pozíciót javított is, az ötödik helyen száguldott az élboly után. A folytatásban viszont inkább a védekezésre kellett fókuszálni. Helyét megtartotta, s így a 9. pozícióba jött fel az összesítettben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában