2025.06.24. 11:45
Még Puskásékat is legyőzték a szárnypróbálgató pécsi focisták
A Pécsi Dózsa együttesét 1950-ben alapították, s 4 évvel később már megszerezte a jogot, hogy az élvonalban szerepelhessen, ugyanakkor ezt nem a pályán harcolta ki.

Ekkor még tavaszi-őszi lebonyolításban zajlottak az idények, s a Dózsa az 1954-es NB II.-es szezonban a Nyugati csoport 11. helyét érte el csupán, kiesett, körülötte csupa megszűnő, mással egyesülő csapatok voltak. Az élvonalhoz a Pécsi Lokomotív járt egyébként ekkor a legközelebb, de jobb gólaránya miatt a Kőbányai Dózsa lett a bajnok pontegyenlőségnél.
A két Dózsa, a pécsi és a kőbányai 1955. januárjában olvadt egybe, így mégis NB I.-es együttese lett Pécsnek, nem is akármilyen. Első meccsét az NB I.-ben rögtön meg is nyerte a Pécsi Dózsa SK, 3–0-ra verte a Szombathelyi Lokomotívot Lehel Gyula, Kresz Sándor és Keszler Mátyás találataival a Tüzér utcai pályán 10 ezer néző előtt.
Végül 7. helyen végeztek a pécsiek a debutálás évében óriási skalpokat gyűjtve. A 4. fordulóban a későbbi bajnok Budapest Honvédot is 2–0-ra verték. Lehel és Brada talált be 22 ezer néző előtt a Puskást, Tichyt, Czibort, Kocsist és Bozsikot is soraiban tudó Kispest ellen.
Pécsi Dózsa–Budapesti Honvéd SE 2–0 (1–0)
Labdarúgó NB I., 4. forduló (1955. 03. 20.). Pécs, Lokomotív-pálya, 22 ezer néző. Vezette: Rigó Lajos.
Pécsi Dózsa: Danka Imre – Szőcs János, Kocsis Ernő, Hegyi Sándor – Pleck Róbert, Kresz Sándor – Grózdics (Garai) József, Lehel Gyula, Brada János, Keszler Mátyás, Lovig Károly. Edző: Orczifalvi István.
Bp. Honvéd: Faragó Lajos – Rákóczi László, Palicskó Tibor, Bányai Nándor – Bozsik József, Kotász Antal – Machos Ferenc, Kocsis Sándor, Tichy Lajos, Puskás Ferenc, Czibor Zoltán. Edző: Kalmár Jenő.
Gólszerzők: Lehel Gyula (30.), Brada János (74.).