Labdarúgás

2025.06.23. 19:30

Még nincs vezetőedző a PMFC-nél, de már készül az új idényre

Hétfőn délután elkezdte a felkészülést a következő idényre a PMFC NB III.-as labdarúgócsapat egyelőre Jásper Péter megbízott edző vezetésével, akinek munkáját Németh Zsolt segíti, amíg nincsenek feladatai a női együttes mellett. Emellett Gyánó Szabolcs, Sólyom Csaba és Veréb Viktor felügyelte a foglalkozást.

PMFC
A PMFC is munkába állt Fotó: Kurdi József/pmfc.hu

A PMFC programjában hat edzőmeccs szerepel

Az első tréningen 17 mezőnyjátékos és 4 kapus az Idősebb Dárdai Pál Utánpótlás Edzőközpontban. A következő öt hétben kemény munka vár a játékosokra, hogy tökéletes állapotban érkezzenek meg a bajnoki rajtra. A tréningek mellett hat edzőmérkőzés vár az együttesre. Az első találkozó most szombaton Kaposváron lesz, majd szerda-szombat ritmusban folytatódik a program. Július 2-án Majoson, július 5-én pedig Szekszárdon szerepelnek a piros-feketék.

Ezt követően nemzetközi ellenfelek következnek, horvát gárdákkal csap majd össze a csapat, de ezek a meccsek még egyeztetés alatt állnak.

A PMFC tehát még tárgyal a lehetséges vezetőedző jelölttel, s a későbbiekben várható csak, hogy kialakuljon a végleges stáb. A bajnokság július 27-én veszi kezdetét, ősszel 17 forduló lesz.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában