2025.06.13. 17:23
Értékelte az idei menetelést a baranyai bajnokcsapat edzője
Ismét bajnok lett a baranyai csapat. Bíró Ferenc mesélt a Véménd idei meneteléséről.
Hat év után ismét bajnoki címet ünnepelhetett a Véménd labdarúgócsapata, amiben fontos szerepe volt vezetőedzőjüknek, Bíró Ferencnek. A tréner, aki Siklóson is tevékenykedik, egy kifejezetten ütőképes csapatot rakott össze, amely egy izgalmas idényt követően megérdemelten diadalmaskodott a baranyai másodosztályban.

Forrás: Véménd KSE
Gratulálok a bajnoki címhez! Izgalmas szezonon vagytok túl, hogy értékeli visszatekintve a lezárult idényt?
– Köszönöm a csapat nevében is! Úgy gondolom, hogy teljesen megérdemelten lettünk bajnokok. Az egész idény során kiegyensúlyozott formát hoztunk, egy olyan ligában is, ahol egyre több jó csapat szerepel. A lényegi kérdések idén két együttes között dőltek el, mely alatt a Véméndet és a Szederkényt értem. Szerintem rászolgáltunk, hogy végül mi diadalmaskodtunk. Mi szereztük a legtöbb gólt, és kaptuk a legkevesebbet. Ez a két statisztika azért sokat elárul. Volt idén kiemelkedő támadónk, a Sárközi János, aki második lett a góllövőlistán. Ráadásul ezt az egész szezont úgy élhettük át, hogy megyei szinten mindig nagy közönség előtt léphetett pályára a csapat. Támadó futballt akartunk játszani idén a fiúkkal, ami nagy labdabirtoklásra épül. Úgy gondolom, hogy ezt a meccsek nagy részében sikerült is megvalósítani. Kevesen tudtak dominálni ellenünk annak ellenére, hogy sok probléma volt nálunk a szezon során. Több fontos játékosom megsérült, mint Teszárik, aki július közepén térhet vissza, ha minden jól megy, vagy a Schiffler Dávid, akinek térd problémái voltak.
Mikor kezdte elhinni, hogy tényleg sikerülhet az aranyérem megszerzése?
– Kezdettől fogva hittem ebben. Nyertünk már korábban bajnokságot, nyertes típusú játékosok vannak a keretemben. Már az edzőmérkőzésen láttam, hogy ez egy kifejezetten jó szezon lehet, amikor magasabb osztályú csapatok ellen is jól teljesítettünk. 5 gólt kaptuk ősszel összesen, ez azért magáért beszél. Nem úgy vágtunk neki, hogy mindenképp bajnokok leszünk, de bíztam benne, hogy meglehet. Talán két alkalommal adtuk át a vezetést a Szederkénynek, viszont mindent hoztunk utána, amit kellett, így sikerült visszaszereznünk a dobogó tetejét. A rangadóinkon is jól teljesítettünk idén, 1–1 győzelem volt a mérlegünk a másodikkal szemben, de amikor fontos volt, legyőztük Sellyét, és Ócsárdot is a top csapatok közül. Rutinos keretem van, intelligens játékosokkal szerencsére.
Hol foglal helyet ez a véméndi siker a karrierjében?
Több bajnoki címet is nyertem már az évek alatt, de mindet meg kell élni. Voltam külföldön is bajnok, Mohácson is, összességében ugyan arra a polcra fog kerülni nálam ez a siker is. Sok meló volt benne, kellett szerencse is, de büszke vagyok erre az eredményre. Ez is még jobban motivál arra, hogy szeretném átélni, ezt újra a jövőben, ha lehet többször is.
Ugyan még csak most ért véget az idei kiírás, de vannak már tervek a jövőt illetően?
– Természetesen vannak, de még sok mindentől függ. Jelenleg még nem tudjuk mi sem, hogy melyik osztályban fogunk indulni a Véménddel. Siklóson is edzősködöm a baranyai elsőosztályban, szóval abban az esetben azt is egyeztetni kellene. A Véménd esetében sok minden függ az utánpótlástól. Nehéz egy ilyen kis településről minden korosztályt feltölteni, ami kell az előírásokhoz. 50-50 százalék jelenleg az esély, hogy első vagy másodosztály lesz jövőre, most azt mondom. Mindenképp célom, hogy a közeljövőben az első osztályban irányíthassam a Véméndet. Ez egy patinás múlttal rendelkező klub, szerepelt annak idején NB III-ban, és NB II-ben is. Az utolsó meccsen szurkolt a csapatnak a helyszínen a Rónai István és a Kajtár Antal is, akik tagjai voltak az utolsó NB III-ban szereplő gárdának. Nekik is nagy öröm volt, hogy 2019 után ismét bajnoki címet ünnepelhetett a csapat.
Tervezitek-e új igazolásokkal megerősíteni a keretet a nyáron?
– Mindenképp! Szeretnék 2-3 játékost hozni a csapathoz. A Győrfi József visszavonul, a Sárközit több magasabban jegyzett csapat csábítja, például Tolna megyéből, de a Stiefelt is szeretné az Olasz játékosedzőnek. Szóval benne, van, hogy több távozónk is lesz sajnos, amiért mi is figyelünk 4–5 játékost a pótlásukra. Ilyen például a Borka, akit szeretnék Siklósról átigazolni a nyáron.