Baranyai körkép

2018.08.14. 17:00

A Mozsgó II. esetében még nagyon rezeg a léc

Habár a szövetség támogatja a csapatokat, sajnos ez sem mindig elég. Egyre kevesebb a csapat, mivel kevés a játékos- hangzott el a bajnoki rajt előtt megrendezett ligaértekezleten.

Horváth L.

Megtartották a bajnoki rajt előtti szokásos ligaértekezletet, amelyen a négy osztály 71 csapatának képviselői vettek részt. Ezen összeállították az őszi idény órára lebontott fociműsorát. Elhangzott, hogy ősszel két szombat (október 13. és november 10.) munkanap lesz, de ha helyette minden meccset másnap, vasárnap rendeznek meg, akkor nem lesz elég játékvezető.

A felnőtt mezőnyben a mai állás szerint összesen 71 együttes rajtol (megyei I.: 15, megyei II.: 16, III. o. Tamási-csoport: 13, Czibulka: 14, IV. o.: 13). De nem biztos, hogy ennyien alkotják majd a mezőnyt, mivel a Mozsgó II-nél rezeg a léc, szóba került az is, hogy el sem indul.

Ha ez bekövetkezik, akkor a megyei IV. a jelenlegivel szemben csak 12 gárdával vág neki a küzdelmeknek és nem a korábban beígért augusztus 25-én, hanem egy héttel később, szeptember elsején. Mindenesetre az tény, hogy egyre kevesebb a csapat (2008-ban még 89, tavaly pedig 76 volt), mert nincs elég játékos.

– Több mint öt év óta folyamatosan támogatjuk az újonnan nevező klubokat, akár Bozsik-programos, akár női, akár felnőtt férficsapatról van szó – fogalmazott Bogyay Zoltán, az MLSZ Baranya Megyei Igazgatóságának igazgatója. – Sporteszközzel és sportfelszereléssel is segítjük őket. Idén az utánpótlás-korosztályban van is újonnan jelentkező együttes, aminek nagyon örülünk, a felnőtteknél viszont sajnálatosan nincs.

A megyei I. és II. osztályban augusztus 18-án lesz a bajnoki rajt, a III. és IV. osztályban pedig egy héttel később, 25-én. A ligaértekezleten megválasztották az MLSZ-közgyűlés baranyai küldöttjeit, az országos összejövetelen Hehl Zoltán, a sombereki sportegyesület elnöke és Réfi Gábor, az MLSZ BMI társadalmi elnökségének elnöke képviseli majd a megyét.

A baranyai labdarúgással kapcsolatos a hír, hogy a focibírók hagyományos nyári edzőtáborában 97-en vettek részt, közülük 82-en teszteltek. Az elméleti vizsga egy, míg a fizikai felmérés két játékvezetőnek nem sikerült, ők augusztus 25-én újra próbálkozhatnak. Addig viszont nem működhetnek közre meccseken.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában