Labdarúgás, Magyar Kupa

2018.09.22. 13:09

A Siklós, a PMFC, a Misleny és a PEAC otthon játszik

Nagyon jónak ígérkező mérkőzések várnak a szurkolókra: öt baranyai labdarúgócsapat érdekelt a Magyar Kupa első fordulójában, közülük négy is magasabb osztályt képviselő ellenféllel küzd. A Thermal Spa Siklós például az élvonalbeli Paksot fogadja ma délután.

K. Mayer András

Fotó: Laufer László

A Magyar Kupa Baranya megyei selejtezőjéből két együttes, a Thermal Spa Siklós és a PTE-PEAC vívta ki a főtáblára kerülést a Magyar Kupában, hozzájuk csatlakozott még „alanyi jogon” a három NB III.-as csapat, a PMFC, a Kozármisleny és a Szentlőrinc. Az első fordulót szombaton és vasárnap rendezik meg, a baranyaiak mind a hétvége első napján lépnek pályára.

A siklósiak pedig máris történelmet írnak, hiszen sosem találkoztak még NB I.-es ellenféllel tétmeccsen. Erre is vágytak. Amikor még a megyei selejtező végéhez közeledve beszéltünk az edzőjükkel, Nagy Balázzsal, kijelentette, szeretnék, ha a főtáblán összefutnának egy „nagy hallal”, egy élvonalbeli ellenféllel. Megkapták.

– Ez a mérkőzés ajándék számunkra

– mondta a siklósi edző. – Bíztunk benne, hogy NB I.-es csapatot kapunk, szerencsére összejött. Szeretnénk szoros meccset játszani a paksiakkal, amihez az kell, hogy mi száz százalékot nyújtsunk, nekik pedig gyengébb napjuk legyen. Bízom benne, hogy sok szurkoló lesz ránk kíváncsi és megtelik a lelátó. A játékosok és én is régóta erről a mérkőzésről beszélünk már, mindenki izgatottan várja a szombat délutánt.

A Kozármisleny is magasabb osztályban szereplő ellenféllel találkozik, de Németh Zsolt együttesének esetében az sem lenne lehetetlen küldetés, ha első osztályú csapatot kellene búcsúztatnia, az NB II.-es Győr ellen pedig, nyugodtan kijelenthetjük, van esély a továbbjutásra. Persze nagyon erősek a leendő vendégek, tele vannak korábbi NB I.-es játékosokkal.

– A másodosztály egyik bajnokesélyesét fogadjuk – jelentette ki Németh Zsolt, a Kozármisleny edzője. – Nekünk nincs veszítenivalónk ezen a meccsen, bátran kell futballoznunk, s arra kértem minden játékost, mutassa meg, mire képes, próbálja magát eladni!

Kemény erőpróba vár a PMFC-re is, amely szintén másodosztályú ellenféllel néz majd farkasszemet ma délután. A piros-feketék a Kazincbarcikát fogadják.

– Erős ellenféllel találkozunk, edzőmeccsnek tekintjük az összecsapást, s arra használjuk fel, hogy tovább építsük a csapatot

– mondta lapunknak Sárai György, a PMFC vezetőedzője. – Ezúttal azok játszhatnak többet, akik eddig kevesebb szerepet kaptak. Sajnos van négy beteg és három sérült játékosunk, így aztán három ifista is bekerül a keretbe, közülük egy kezdeni is fog.

Azonos súlycsoportban lévő ellenféllel találkozik a Szentlőrinc, amely az NB III. Nyugati csoportjának középcsapatához, a Dunaharasztihoz utazik. Ismerve Turi Zsolt együttesének kvalitásait, jó esély van a továbbjutásra.

Ünnepnap jön a PEAC számára

Az NB III. Nyugati csoportjának veretlen éllovasát, az Ajkát fogadja a PTE-PEAC Pannon Ásvány a főtábla első fordulójában.

– Meglepetést szeretnénk szerezni – fogalmazta meg a célt Fazakas András, a PTE-PEAC edzője. – Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy lényegében NB II.-es csapatot látunk vendégül, az Ajka ugyanis mindenképpen fel akar kerülni a második vonalba, ennek megfelelően nagyon erős a kerete. Bízunk benne, hogy azokat játszatják, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak. Nekünk ez egy ünnepnap lesz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában