Kozármisleny

2018.07.16. 12:11

Döntetlent játszott első felkészülési meccsén a Misleny

Döntetlennel zárult a hétvégén lejátszott mérkőzés. Az első félidőben Németh Zsolt együttese vezetett, majd a második félidőben az ellenfél kiegyenlített.

Sz. M.

A Kozármisleny NB III.-as labdarúgócsapata a hétvégén lejátszotta első nyári felkészülési mérkőzését. Németh Zsolt együttese hazai pályán játszott a szintén harmadik ligás Szekszárd ellen, és egy jó ritmusú mérkőzésen végül 1-1-es döntetlent ért el. Az első félidőben még a Misleny szerzett vezetést, amit a a második félidőben, a csapatnyi cserét követően a tolnaiak egy büntetővel tudtak kiegyenlíteni.

A Németh Zsolt vezette kozármislenyiek közben tovább erősödtek. Két, a tavasszal is Mislenyben futballozó labdarúgó, a középső védő Fiáth Péter és a középpálya közepén használható Turi Tamás is szerződést hosszabbított a klubbal, míg a PMFC-től két fiatal, tehetséges játékos, Rácz Áron és Tóth Marcell csatlakozott a kerethez. Lassan tehát elmondható, hogy kész a gárda kerete az NB III.-

as szezonra, már csak dolgozni kell a rajtig.

Szintén a csapathoz kapcsolódó hír, hogy Arató Zsombor távozott a klubigazgatói posztról, helyét pedig az utóbbi öt évben a PMFC-ben dolgozó Magyar Márk vette át.

Kozármisleny–Szekszárd 1-1 (1-0)

Labdarúgó felkészülési mérkőzés. Kozármisleny, 100 néző. Kozármisleny: Ipacs (Wilkesz) – Kiss M. (Menyhei), Fiáth (Sarfenstein), Racskó (Turi), Kocsis (Petrovics) – Tóth Márk (Horvát G.), Rácz (Márkvárt P.) – Beke (Tóth Marcell), Wittrédi (Grabarics), Pergel (Kiss K.) – Nicsenko (Kovács K.). Vezetőedző: Németh Zsolt.

Kozármislenyi gólszerző: Pergel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában