úszás

2018.01.17. 14:00

Edzőből újra oktató vált belőle

A Szigetvári Delfin Úszó SE vezetőedzője, Sasvári László nem az a fajta szakember, aki foggal-körömmel kapaszkodik a nagy eredményekbe, sőt, ahogy megtudtuk, már nem is hajszolja azokat.

Sz. M.

– Az utóbbi évek tendenciája azt mutatja, nincs már akkora igény az úszásra, mint korábban – kezdett bele Sasvári. – Ez az egyesületünknél abban mutatkozik meg, hogy jelentősen leszűkült a versenycsapatunk létszáma, felnőtt versenyzőnk nincs is, inkább a kisebb korosztályokban. Jelenleg 11–17 éves korú fiatalból vannak nyolcan-tízen, akik komolyabban foglalkoznak a sportággal. Sok olyan gyerek van, aki csak hétvégén akar, vagy tud edzésre jönni. Szigetvár egy kicsi város, ahhoz képest pedig sok a lehetőség különórákra. Van zeneiskola, több sportegyesület, de azt is észrevettem, hogy a szülőknek egyre fontosabb az, hogy az iskolában a lehető legjobban teljesítsen a lurkó, a mellé pedig nehéz beilleszteni a rendszeres edzéslátogatást. Hogy ez jó-e így vagy sem, nem tudom, de az tény, hogy az elmúlt években nagyot változott a felfogás.

Sasvári elárulta azt is, regionális szinten még rendre hozza a jó eredményeket az a néhány versenyzőjük, de hogy országosan is kiemelkedőek lehessenek a gyerekek, még nekik is jóval többet kellene edzeniük.

– Az egyik legtehetségesebb úszónk, Hirt Réka például Pécsett tanul, neki sem fér bele annyi edzés, ami kellene a komolyabb eredményekhez, de megértem, hogy nem egyszerű – árulta el. – Mielőtt azonban bárki azt gondolná, hogy ez kesergés a részemről, szó sincs erről. Ezek a tények, ez a jelen. Én viszont nagyon szívesem dolgozok. Már megjártam a mennyet, volt válogatott versenyzőm, országos bajnokaim is. Az edzői ambícióimat viszont elengedtem. Most ismét közelebb kerültem az oktatáshoz, és be kell valljam, élvezem. Jó látni, ahogy valaki megérkezik egy kezdetleges technikával,  és a felzárkóztatásnak hála végül szépen formálódik ki egy felépített mozgássor. A nagyfiam, Balázs is ezzel foglalkozik, ő egy ideje már Angliában, egy nyolcvanezres városban vezetőedző, de a kisebbik fiam, Árpád is ezzel szeretne foglalkozni, van is hozzá érzéke. A harmadik gyerekem is úszott, aztán egy időben a víz alatt hokizott, még válogatott is volt.

Az biztos, hogy a 65 éves Sasvári László élvezettel csinálja ma is azt, amivel évtizedek óta foglalkozik. Persze azért zárásként a végén hozzátette, ha egyszer akadna egyszerre 10–15 olyan fiatal tehetség, aki komolyan akar az úszásban eredményeket elérni, akkor azért még felszívná magát egyszer.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában