kézilabda

2018.02.17. 10:45

Győzelem esetén megnyugodhatnának

A Mohácsnak és a Kozármislenynek is nyerni kell ma délután.

K. Mayer A.

Nagyon magabiztosan nyert az előző fordulóban a Mohácsi TE NB I. B-s női kézilabdacsapata. A Csurgón lejátszott meccsen nem csak eredményesen, jól is játszott Borbándi István együttese: bár volt egy tízperces hullámvölgye, ezt túlélte, s végül nyolc góllal nyert.

Kellett ez a siker, s kellene a következő is. Ma délután (17.00) a Szombathelyi Haladást fogadják Zsolt Krisztináék, vagyis egy közvetlen riválissal találkoznak. A Mohács tizennégy ponttal a kilencedik helyen áll, a leendő vendégek pedig tízzel a tizedikek, vagyis ha győznek a házigazdák, növelhetik előnyüket.

– Ha most is nyernénk, kicsit megnyugodhatnánk, nem mellesleg leszakadna tőlünk a Haladás – mondta Borbándi István, a mohácsiak vezetőedzője. – Ez a két pont be van tervezve, mindenképpen meg kell szereznünk. Sérültünk ugyan nincs, de az influenzajárvány minket sem kímélt. A védekezésünket nagyon össze kell raknunk, s jó lenne gyors kontrákból sok gólt szerezni.

A másik baranyai csapat, a Kozármisleny SE ezúttal idegenben lép pályára, de ugyanúgy győznie kell ma délután (17.00), mint a Mohácsnak. Nagy meglepetés lenne, ha Kovács Tamás együttese nem hozná el Marcaliból a két pontot: egyértelműen a mislenyiek az erősebbek, jobbak, nem véletlenül állnak ők a negyedik helyen (21 ponttal), míg leendő ellenfelük csak az utolsó előtti (4 ponttal). A papírforma alapján simán, nagy különbséggel nyernek majd a vendégek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában