Kajak-kenu

2018.04.25. 19:00

Hat érmet szereztek a PKKC versenyzői

Ahogy megérkezett a tavasz, s vele beköszöntött a jó idő, a vízisportokban is beindult a szezon.

K. Mayer A.

A Pécsi Kajak-kenu Club versenyzői is részt vettek a Szerbiában, Bezdánban megrendezett hagyományos nemzetközi regattán, amely a házigazda klub edzőpályáján, egy csatornán zajlik. Ahogy minden évben, idén is több nemzet, így szerb, horvát, román és magyar egyesületek sportolói indultak rajta a gyermektől a felnőtt korosztályig. Ifjabb Csaba András tanítványai hat éremmel zárták a versenyt, az egyetlen aranyérem Szmrtyka Rebeka nevéhez fűződik.

A szerbiai verseny után Szmrtyka Rebeka az ifi válogatott kerettáborában volt Budapesten a Kolonics telepen, míg két klubtársa, Holczer Ákos és Pörnecz Dávid Fadd-Domboriban vett részt a kölyök keret edzésein, amelyen meghívott edzőként ifjabb Csaba András is dolgozott. Utóbbi tábor zárásaként tartottak egy nyílt versenyt, amelyen jól szerepeltek a pécsiek: Holczer Ákos nyerte az összetettet, Pörnecz Dávid pedig az ötödik helyen végzett.

A PKKC-PSN Zrt. eredményei a bezdáni versenyen. Első helyezett: Szmrtyka Rebeka. Másodikak: Holczer Ákos, Vass Bence, Szigethy Ábris, Füzi István. Harmadik: Szmrtyka Hannah. Negyedik: Krikler Zsombor. Ötödikek: Pörnecz Dávid, Fillár Csongor, Vázsonyi Benedek. Hetedik: Kész Ármin. Nyolcadik: Raffay Soma. Tizedikek: Radnai Jázmin, Bánky Soma, Tavi Johanna. Tizenkettedikek: Szegedi Júlia, Bánky Botond.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában