labdarúgás

2018.07.19. 15:20

Kirúgták Mártont, új szakmai stábbal készül a PMFC

Közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz a PMFC-t működtető PSN Zrt., amelyből kiderül, hogy új szakmai stáb készíti fel a csapatot a következő idényre. Alább szó szerint közöljük a dokumentumban foglaltakat.

bama.hu

Márton sem értette, mi zajlik itt...

„A PMFC NB III.-as labdarúgó-csapatát működtető PSN Zrt. július 19-én azonnali hatállyal fölmondta a korábbi vezetőedző, Márton Gábor szerződését. Ennek oka elsődlegesen a csapat korábbi szereplése volt, amely az önkormányzat, valamint a külső támogatók révén az osztályban kiemelkedően magas anyagi befektetés ellenére elmaradt a várakozástól – konkrétan a második NB III.-as idény végén sem sikerült a feljutás a másodosztályba.

Az eredménytelenség a szponzori kör egy részének elbizonytalanodását is jelentette, ami némileg hátráltatta a szakmai felkészülés megkezdését is a következő idényre.

Ám miután Márton Gábor távozása után a PSN Zrt. Kulcsár Árpádot, a PMFC akadémiaigazgatóját kérte föl az új szakmai stáb vezetésére, a felújított tárgyalások nyomán garancia látszik legalább olyan összegű támogatás összegyűjtésére, amellyel ha nem is a tavalyi célokkal, de a bentmaradásért eredményesen veheti föl a küzdelmet a PMFC. A tavalyi együttesből minden labdarúgó szerződése lejárt, az új szakmai stáb elsődleges feladata – kiemelten a PMFC saját utánpótlásbázisára építve – az új keret gyors kialakítása az augusztus 4-ei bajnoki rajtra.

Örömteli hír emellett a PMFC-nél, hogy az MLSZ célzott támogatásával soha nem látott méretű eszközfejlesztést hajtott végre a társaság: csaknem 60 millió forint értékben szerzett be olyan modern, multifunkcionális pályakarbantartó eszközöket, amelyekkel nemcsak könnyebb és gyorsabb, de szakszerűbb módon gondozhatják valamennyi pályájukat. E beruházás a már ugyancsak folyamatban lévő akadémiai központ fejlesztéséhez köthető egyik első lépés, amelynek jóvoltából elsősorban a PMFC több száz fiatalból álló utánpótlásgárdáinak az edzéskörülményei javulhatnak a PSN Zrt. által üzemeltetett labdarúgópályákon, így a Kovácstelepre tervezett új központ mellett a Stadion utcában és a Verseny utcai Várkői-pályán is.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában