Kézilabda

2018.01.16. 11:26

Mindent saját zsebből állnak

A DÖKE Komló most már aranyérmes akar lenni.

K. Mayer A.

Ragyogóan szerepel eddig a DÖKE Komló férfi kézilabdacsapata a megyebajnokságban, hiszen a második helyen telel, a lemaradása pedig mindössze két pont az éllovas Harkánnyal szemben (18, ill. 16 pont). De a második helyezéssel már nem elégedne meg a Baráth Gyula által irányított együttes: a szezon előtt a dobogót célozták meg, ám menet közben érthetően megnőtt az étvágy, s most már egyértelműen a bajnoki címre vágynak.

– Ez a hatodik idénye ennek a csapatnak, s most sikerült először úgy kezdenünk egy bajnoki évet, hogy nem csökkent a létszám, hanem még nőtt is – mondta Rendeki Péter szakosztályvezető. – Két új játékossal bővült a keret, összesen tizennégyen vagyunk, aminek nagyon örülünk. Emiatt, és persze a felkészülés során elvégzett munka láttán a szezon rajtja előtt úgy éreztem, a tavalyi negyedik hely után előrébb léphetünk, felérhetünk a dobogóra. A helyzet azóta annyiban változott, hogy most már meg akarjuk szerezni a bajnoki címet. Úgy érzem, erre reális esélyünk van, le tudjuk dolgozni a Harkánnyal szembeni kétpontos hátrányunkat, s meg tudjuk előzni riválisunkat.

Néhány hónap múlva kiderül. Addig viszont ugyanúgy kell dolgoznia ennek az amatőr csapatnak, ahogy eddig.

– A legfontosabb, hogy csak komlóiak játszanak nálunk. Olyanok, akik kézilabdáztak korábban, és olyanok is, akik felnőttkorukban kezdték csak el. A közös bennünk, hogy szeretjük a sportágat – fogalmazott Rendeki, hozzátéve, olyannyira szeretik, hogy mindent saját zsebből állnak, senki sem támogatja őket. – Önfenntartók vagyunk, mi fizetjük a bírói díjakat, a terembérletet, az utazásainkat. Nem egyszerű.

Nem az. De talán a bajnoki címmel majd felhívják magukra a figyelmet. Addig azonban még végig kell csinálni a felkészülést, amely során például február 3-án egy pécsi nemzetközi tornán vesznek részt: az ellenfelek között ott lesz a PEAC, a Siklós, a Kaposvár, a Hőgyész és a horvát Valpovo is. Remek erőfelmérőnek ígérkezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában