kézilabda

2018.01.19. 15:41

Nagyon jól érzi magát Orosházán

Lassan tiszteletbeli orosházinak választják: harmadik szezonját tölti már a város NB I. B-s női kézilabdacsapatánál a korábbi kiváló komlói játékos, majd edző, Papp László.

K. Mayer András

Amikor arról kérdezzük, hogy érzi magát, a szemén, a mosolyán rögtön látszik, hogy minden a legnagyobb rendben van.

– Tényleg így van, semmi gond – teszi hozzá azért szóban is. – Ugyanaz a probléma csak, mint korábban: sajnos messze van a család. De ennek ellenére nagyon jól érzem magam, minden normálisan működik, próbálunk előrelépegetni.

Ami sikerül is. Az őszi szezon után az ötödik helyen áll az Orosháza úgy, hogy a hátránya mindössze egy pont a második helyezett Szegeddel szemben, az éllovas Eszterházy KFSC pedig három pontra van. A dobogó tehát abszolút elérhető közelségben van.

– Apránként lépdelünk, de egy nagyobb lépéstől sem ijednénk meg. Hosszú távon mindenképpen az élvonal a cél, ugyanakkor senki sem bánná, ha ez most összejönne. Az ősszel hullámzó volt a játékunk, köszönhetően elsősorban annak, hogy nagyon kiegyenlített az élmezőny, az első öt-hat csapat közül mindenki mindenkit megvert jobbra-balra. Megerősödött a mezőny, nem titkoltan több csapat is vállalná az első osztályt. Kőkemény ez a keleti oldal.

Kőkemény, de másrészt érzelmekkel teli. Papp László novemberben ünnepelte ötvenedik születésnapját, s játékosai nem kis meglepetésbulit szerveztek neki. Ráadásul kapott egy mintegy másfél négyzetméteres képet is, amely azt ábrázolja, ahogy a trónon ül a lányokkal körülvéve. Hiába, ahogy annak idején Komlón ordította a lelátó: Papec, a király!

– Azóta volt már lehetőségem máshová szerződni, de nem mentem. Nem szívesen hagynám itt ezt a klubot, mert úgy érzem, kölcsönös a bizalom, s nagyon jól tudunk együtt dolgozni – mondta Papp László, hozzátéve, hogy feleségével ott is szilvesztereztek, nemrég részt vettek a kézilabdás bálon, most szombaton pedig disznóvágást szerveznek a csapatnál. Vagyis nem unatkozik, zajlik az élet Orosházán is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában