kosárlabda

2018.04.26. 11:00

Nem lehetnek büszkék a hetedik helyre

A hetedik helyen végzett a PEAC-Pécs női kosárlabdacsapata, amire nem lehetnek büszkék sem a játékosok, sem a vezetőség. Mondhatni, innen már csak felfelé vezet út – az ügyvezető igazgató, Kond Árpád szeretné, ha a következő szezonban el is indulnának felfelé.

K. Mayer András

– A hetedik helyezéssel nem lehet elégedett.

– Először is azt fontos tisztázni, hogy nagyon erős volt a bajnokság – kezdte értékelését Kond Árpád, a PEAC-Pécs ügyvezető igazgatója. – A Sopron második helyen végzett az Euroliga Final Fourban, nem sokkal előtte viszont hazai pályán kikapott a Magyar Kupa döntőjében a Szekszárdtól. Ez a két csapat kiemelkedett a mezőnyből, de ott volt még a Győr is, amely háromszor annyiból gazdálkodott, mint mi, vagy a Diósgyőr, amely idény közben négy új játékost tudott szerződtetni.

– Ugyanakkor a ZTE legyőzte a DVTK-t a negyeddöntőben...

– Ez a párharc jelezte, hogy a pénz nem minden. De áttérve a mi csapatunkra: nagyon sok problémával küzdöttünk a szezon során. Sajnos egyetlen bravúrt tudok csak felidézni, amikor idegenben legyőztük a Diósgyőrt, s a szép emlékek közé tartozik még a Cegléd elleni hazai siker, valamint az, hogy januárban három meccset nyertünk meg zsinórban. Utána azonban nagyon sok vereség következett, aminek az lett az eredménye, hogy a hetedik helyen végeztünk, nem mellesleg a mérkőzéseinkre kilátogató szurkolók száma is csökkent. Egész egyszerűen nem tudtunk megfelelni a közönség által támasztott elvárásoknak.

– A hetedik hely, s főképp az utóbbi évek tendenciája, a lejtmenet nem méltó a pécsi női kosárlabdázás múltjához. Valahogy meg kell állítani ezt a folyamatot, mert ilyen szereplésre senki sem kíváncsi.

– Valóban, olyan csapatot kell építeni, amelyik eredményesebb, sikeresebb.

– Kimondani könnyebb, mint megtenni.

– Meg kell állítani ezt a lefelé szálló ívet. Az idei szezonból le kell vonnunk a tapasztalatokat: a két rutinos magyar játékosra és négy külföldire épülő rotáció kevés volt. A következő bajnokságnak már több tapasztalt magyarral kell nekivágnunk, amellett természetesen, hogy a tehetséges akadémistáknak is helyet kell biztosítanunk. Emellett nagyon fontos lenne végre az állandóság. Nem jó, hogy évente új vezetőedző érkezik, mint Hernández, Maljkovics, vagy most Carrasco. Hároméves ciklusban gondolkodó koncepciót dolgoztunk ki, ez a jövő útja.

– Az előbb említett rutinos magyaroknál Gémes-Sarok Nikolett és Ruják Nóra is szóba jöhet? Itt az ideje, hogy összefogjon a két csapat, a PEAC-Pécs és a PINKK-Pécsi 424.

– Erre a kérdésre jelen helyzetben csak azt tudom mondani, számunkra nagyon fontos, hogy a pécsi kosárlabda legnagyobb értékeit egy irányba mozdítsuk.

– Carrascótól megváltak, amikor kiderült, a hetedik helynél nem végezhetnek előrébb. Csalódást okozott a spanyol tréner?

– Tetszett, hogy sok futásra épített, a felmérések alapján a játékosok negyven százalékkal jobb állapotban voltak fizikálisan, mint az előző szezonban. A védekezésben viszont olyan szisztémában gondolkodott, amely nem aratott osztatlan sikert. Többször is nyolcvan pont felett kaptunk, ami korábban sosem volt jellemző a pécsi csapatra.

– Carrasco a múlté. Kié a jövő, ki lesz az új vezetőedző?

– A megállapodást már aláírtuk, a szakmai stáb is együtt van, de szeretnénk mindezt egy sajtótájékoztató keretében bejelenteni, ezért egy kis türelmet kérnénk szurkolóinktól.

– Hová kell eljutnia az új trénernek a következő szezonban a csapattal? Mivel lenne elégedett?

– Olyan csapatra van szükségünk, amely reális eséllyel pályázik a bajnokságban a legjobb négy közé jutásra. Ez a célunk. Azt megígérhetem, hogy amilyen keretet össze fogunk rakni, erősebb lesz, mint a legutóbbi. Bízunk benne, hogy mindez az eredményességben is megmutatkozik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában