Labdarúgás, NB III.

2018.04.21. 11:33

Nincs mese, a PMFC-nek győznie kell

Idegenben játszik a hétvégén a PMFC labdarúgócsapata, amelynek Hódmezővásárhelyen kell megszereznie a három pontot annak érdekében, hogy a tabella élén maradjon. A Szentlőrinc és a Kozármisleny viszont otthon lép pályára, s egyértelmű, hogy előbbinek van könnyebb dolga.

K. Mayer András

Hét forduló van már csak hátra a labdarúgó NB III. Közép csoportjában. A hétvégén sorra kerülő 24. játéknapon némi szerencsével növelhetné előnyét a tabella élén álló PMFC. Márton Gábor együttese a középmezőny aljához tartozó Hódmezővásárhely vendége lesz vasárnap 16.30-tól, s természetesen győznie kell (akár könnyedén, akár vért izzadva), mert a három pontra mindenképpen szüksége van. S ha Fortuna mellette áll, eközben a rivális Tiszakécske nem nyeri meg hazai meccsét – bár otthon kétségtelenül esélyesebb ellenfelénél, a Dabas képes lehet a bravúrra, elcsíphet egy pontot. Az utóbbi hetek (meglepő) eredményei miatt most már az Iváncsára is figyelni kell, nehogy a surranópályán az élre törjön – a harmadik helyen álló újonc a Bp. Honvéd II. együttesét fogadja.

A másik két baranyai csapat közül a jó formában lévő Szentlőrincnek van könnyebb dolga. Turi Zsolt tanítványai megnyerték legutóbbi három bajnokijukat, s most jöhet zsinórban a negyedik siker, ugyanis azt a Vecsést fogadják szombaton 16.30-tól, amely az utolsó helyen szerénykedik, s már búcsút is inthetett a harmadosztálynak. Nem kérdés, ha a tehetséges fiatalokkal teletűzdelt lőrinci együttes azt a játékot, teljesítményt hozza, amire képes, több góllal felülmúlhatja a vendégeket – ugyanakkor nem árt megjegyezni, hogy nemrég pont ez a Vecsés babrált ki a PMFC-vel. Szóval oda kell rá figyelni, nem lehet félvállról venni a sereghajtót!

A Kozármisleny helyzete teljesen más. Mindegy, kivel találkozik Németh Zsolt együttese, ki az aktuális ellenfél, egész egyszerűen nem maradhat pont nélkül, mert különben kiesik. Jelenleg még a mislenyiek alatt húzzák meg azt a bizonyos vonalat, de nagyon meleg a pite: az alattuk lévő Makó már kieső helyen áll, pedig mindössze egy ponttal van kevesebbje. Nincs tehát pardon, a hatodik helyezett SZEOL elleni szombati hazai bajnokin nem szabad kikapniuk Ipacséknak, mert könnyen még lejjebb csusszanhatnak – abban ne bízzanak, hogy a Makó nem vicceli meg a Dunaújvárost. A mérkőzés délután fél ötkor kezdődik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában