kosárlabda

2018.03.16. 20:42

Szoros meccsen kapott ki a PEAC

Nem sok hiányzott ahhoz, hogy a PEAC-Pécs női kosárlabdacsapata megszerezze nyolcadik bajnoki győzelmét. Gabriel Carrasco együttese a DVTK Miskolccal csapott össze hazai pályán, s bár a vendégek jobban állnak a tabellán és a keretük is erősebb, végig nyílt és izgalmas volt a mérkőzés.

K. M. A.

Az első két negyedben jobbára a házigazdák futottak az eredmény után, ám a második negyedben Wentzel triplájával átvették a vezetést. Sajnos nem sokáig tudták megtartani előnyüket, de a nagyszünetben az eredményjelzőn álló 38-40 mutatta, hogy még semmi sincs lefutva.

Az első félidőhöz kapcsolódó érdekesség, hogy a vendégek centerétől, Brewertől láttunk egy olyan büntetőt, amire még Shaquille O’Neal is csettintett volna: a labda nem csak a gyűrűt, a palánkot sem találta el…

A folytatásban Mandicsék mindent megtettek a sikerért, nagyot küzdöttek, de úgy nem lehet nyerni, hogy az ellenfél rendszeresen abszolút tiszta dobóhelyzetekből gyakorolhat, mintha edzésen lenne, ráadásul az ellenfelet megzavaró faultok is hiányoztak. Így aztán hiába volt szoros a mérkőzés, a végén a miskolciak nyertek hat ponttal. Kár érte, mert a játék képe alapján úgy tűnt, ezen a napon el lehetett volna kapni a DVTK-t.

PEAC-Pécs–DVTK Miskolc 70-76 (18-21, 20-19, 18-22, 14-14)

Női kosárlabda NB I. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 300 néző. PEAC-Pécs: MANDICS 16/6, WENTZEL 7/3, RASHEED 17/3, Vucsurovics 6, IMOVBIOH 15. Csere: Licskai 5/3, Roberson 4, Szücs R., Tenyér. Vezetőedző: Gabriel Carrasco. DVTK Miskolc: Nagy D. 7/3, Fontenette 13/3, Bach 4, ZELE 17/9, Melnika 4. Csere: BREWER 11/3, SZABÓ F. 13/9, Peckova 7/3. Vezetőedző: Stefan Svitek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában