labdarúgás

2018.03.22. 16:40

A vajszlói Jónás Gergő már húsz gól fölött jár

Bár a paraméterei nem azt sugallják, hogy ilyen termettel jó futballista lehet, Jónás Gergő mégis gólveszélyes. A labdarúgó megyei III. osztálya Czibulka-csoportjának 196 centi magas, 106 kilós csatára igazi őserő, az idényben már 24 gólt ért el (a csapata 47-et), ezzel ő a legeredményesebb játékosa a megyebajnokságoknak.

Horváth L.

– Voltam már 115 kilós is, de sikerült valamennyit leadnom, 100 kiló a célom – közli a gólerős futballista, akinek elmondás szerint a súlya nem zsírból adódik, hanem izomból. – Izmos vagyok, mindig kondiztam, ebből élek meg a pályán. Ilyen alkattal is érzem a kaput és több embert lekötök. Ahhoz képest, hogy nincs edzés, nem állunk rosszul. Jelenleg harmadikok vagyunk, a végén erre a helyre várom a csapatot. Most jó társaság kezd összeállni itt.

A helyi önkormányzat alkalmazásában álló Jónás (annak megszűnéséig egy éven át a vajszlói konditeremben dolgozott személyi edzőként, de 3 évig az ificsapat edzője is volt) Vajszlón kezdett el futballozni, később megfordult Drávaszabolcson és Ócsárdon, majd visszatért anyaegyesületébe. Tavaly próbajátékon volt egy német ötödik ligás klubnál, meg is felelt, aztán családi okok miatt mégsem szerződött oda.

Kislánya, a 9 éves Regina minden meccs előtt megkérdezni: Apa, most hány gólt lősz? Az ifjú hölgy mindig mond egy számot 1-től 10-ig, hogy annyit kér. Nemrég öt találat volt a kívánságlistán, édesapjának sikerült is annyit szereznie a Királyegyháza ellen. Egyébként Regina a legnagyobb szurkolója, egyben a kabalája is.

Láng István Ferenc sportegyesületi elnök úgy véli, hogy Jónás még több gólt lőhetne.

– A helyzetei 50-60 százalékát értékesíti. Kicsit öncélú a játéka, de ez bocsánatos bűn, ha berúgja – értékel a sportvezető.

– Nem önző vagyok, inkább úgy fogalmaznék, hogy mindig kapura török – jegyzi meg a focista. – Amellett igyekszem kiszolgálni a társaimat, nekem van a legtöbb gólpasszom. Szezonzáráskor 40 góllal nagyon elégedett lennék. A mostani 22-ből lehet még annyi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában