2005.03.14. 00:00
Gyula öt évig élt együtt megölt élettársa tetemével
Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást Hegedűs Gyula (59) ellen a BRFK Vizsgálati Főosztálya. Tavaly szeptember 23-án a XIV. kerületi Balázs utca egyik lakásának felújítása közben egy női múmiát találtak a munkások. Az orvos szakértő megállapította, hogy az aszszonyt öt-hat évvel korábban megölték.
A nyomozók gyorsan megtalálták a romos lakás utolsó lakóját, Hegedűs Gyulát, akit a holttest megtalálása előtt néhány hónappal lakoltattak ki. Hegedűs csak percekig tagadta, hogy lakótársa lett volna. Elmondta, hogy Ágnest (46) 1999-ben fogadta be magához, ám az asszony hirtelen meghalt. Nem mert szólni senkinek, mivel őt korábban emberölésért és hivatalos személy elleni erőszakért már elítélték. Így kilakoltatásáig együtt élt áldozatával.