Hírek

2005.03.07. 00:00

Házi gyermekfelügyelet

Nem mindegy, hogy apróhirdetésből választunk-e egy ismeretlen embert felügyelőnek gyerekünk mellé, vagy például bölcsődéből. Utóbbiak közül is egyre többen vállalkoznak a gyerekek otthoni felügyeletére.

Horváth K. József

[caption id="" align="alignleft" width="299"] Paulovits Erzsébet bölcsődevezető biztonságosabbnak ítéli a szakemberek által végzett gyermekfelügyeletet
[/caption]A hírlapok apróhirdetéseiben legtöbbször óránként ötszáz forintért hirdetik magukat a házi gyermekfelügyeleti szolgáltatást vállalók. Róluk azonban nem sokat tudhat a megrendelő. A bölcsődék által szervezett házi felügyeleti, gondozói szolgáltatás szakemberei mögött maga a gyermekintézmény, illetve a helyi önkormányzat szavatol a minőségi szolgáltatásért.

Paulovits Erzsébet, a káposztásmegyeri Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ Bölcsődéjének vezetője elmondta, hogy náluk óránként 450 forint a díj. A szakképzett felügyelő eteti a gyereket, játszik vele, levegőre viszi. Ha beteg a kicsi, a háziorvos és a szülő útmutatása szerint ápol, ha pedig netán az ő felügyeleti ideje alatt betegedne meg, orvost hív, és a szülő hazaérkeztéig elvégzi az ápolási teendőket. Nem tartozik a munkájához sem a lakás takarítása, sem a főzés, sem a mosogatás.

A budapesti XVII. kerületi Újlak utcában lévő bölcsőde a gyerek 20 hetes korától 10 éves koráig vállal házi felügyeletet. Az önkormányzat rendeletben állapította meg a 892 forintos óránkénti díjat. Ha a két szülőnek 321 ezer forintnál alacsonyabb a havi nettó keresete, akkor arányosan kevesebb díjat kell fizet. Nehéz helyzetben lévőknél mód van a díj felének vagy egészének elengedésére is. Erről előzetes környezettanulmány alapján a kerületi Egyesített Szolgáltató Központ vezetője dönthet. A szolgáltatást kerületi lakosok vehetik igénybe. Ezt megelőzően a bölcsőde és a szülő szerződést köt. Írásban rögzítik, mi a gondozó feladata. Fizetni a szolgáltatás végén, azonnal, számla ellenében kell. Ha viszont folyamatosan, például három nap egymás után veszik igénybe a gondozónőt, akkor az utolsó napon, a munka befejeztével kell rendezni a számlát.

Mint Radóczyné Tóth Ágnes bölcsődei részlegvezető elmondta, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet a XVII. kerületi gyakorlatot tartja a leginkább szabályozott, átlátható rendszerűnek. Erre alapozva készítenek egy módszertani levelet, amely alapul szolgálhat más önkormányzatoknak.

Kőbánya az úttörő

Angol mintára elsőként a fővárosban a X. kerületi Szent László tér 2–4. szám alatti bölcsődében, kilenc évvel ezelőtt kezdett működni a házi gyermekfelügyeleti szolgáltatás. Magyar Gyuláné bölcsődevezető elmondta, jelenleg – jövedelmi viszonyoktól függetlenül – 400 forintot kell fizetni a felügyeletért óránként. Bölcsődéskorú, legfeljebb négyéves gyerek felügyeletét vállalja a három szakképzett bölcsődei gondozónő.

Horváth K. József Kőbánya az úttörő Angol mintára elsőként a fővárosban a X. kerületi Szent László tér 2–4. szám alatti bölcsődében, kilenc évvel ezelőtt kezdett működni a házi gyermekfelügyeleti szolgáltatás. Magyar Gyuláné bölcsődevezető elmondta, jelenleg – jövedelmi viszonyoktól függetlenül – 400 forintot kell fizetni a felügyeletért óránként. Bölcsődéskorú, legfeljebb négyéves gyerek felügyeletét vállalja a három szakképzett bölcsődei gondozónő. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!