Hírek

2005.03.16. 00:00

Ismét támadnak a kalózok

Alig telt el tíz hét a szökőár után, a dél-keletázsiai vizeken újra megjelentek a kalózok. Úgy látszik, a banditák sikeresen átvészelték a természeti csapást is. A martalóctámadások száma megháromszorozódott a kilencvenes években.

Csák E. – Gyulay Z.

Régóta kihalt mesterségnek gondolnánk a kalózkodást – írja a Die Presse című osztrák napilap.
A tizenkilencedik század végén valóban kezdett is megszűnni, de a kilencvenes években ismét megnőtt a támadások száma. Különösen a Malajziát Szumátra szigetétől elválasztó Malaka-szorosban vált veszélyessé a kereskedelmi hajózás. A kalózok kedvelt módszere, hogy halvásárlást színlelve közelítenek meg halászhajókat, majd gépfegyvereket fognak a fedélzeten tartózkodókra. Nemcsak a fogást viszik el, hanem a hajó teljes fölszerelését is, és rendszerint váltságdíjat követelnek a foglyul ejtett személyzet után.
Tavaly háromszázhuszonöt ilyen esetet rögzítettek, 2003-ban négyszáznegyvenöt volt. Az elmúlt évben harminc tengerész vesztette életét. Nyolcvanhat embert ejtettek túszul, és csak pénzért bocsátották őket szabadon. A december 16-án bekövetkezett szökőár egy időre elmosta a tengeri rablókat. Miközben a cu-nami sújtotta térségben megjelentek a fosztogatók, a legnagyobb kárt szenvedett Szumátra környékéről eltűntek. Úgy látszott, átmenetileg letették a fegyvert. A hajók fosztogatását a nagy nemzetközi jelenlét, a szállítmányok haditengerészeti biztosítása is gátolta. Március első hetében azonban egy szénszállító bárka vontatóhajóját ismét megtámadta négy fegyveres.
A kapitányt elrabolták.
„Amint a térség gazdasága kezd visszatérni a rendes kerékvágásba, a kalózok is megjelennek újra” – állapította meg Noel Csong, a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara hajózási biztonsági szervezetének egyik vezetője.

A legforgalmasabb tengerszoros a világon

Az Indonéziát, Malajziát és Szingapurt elválasztó szorosban hatalmas a forgalom. Évente mintegy 50 ezer hajó halad át. A szoroson keresztül jut célba a világ vízi áruszállításának egyharmada, illetve a kül-földre szánt nyersolaj fele.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!